
Izsák Balázs szerint az SZNT polgári kezdeményezése olyan jó ügy, amely ha győz, nincsenek vesztesei
Fotó: Haáz Vince
Az aláírásgyűjtés szervezésére összpontosít a Székely Nemzeti Tanács azt követően, hogy a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés beterjesztői győztek az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottsággal szemben.
2019. március 07., 14:562019. március 07., 14:56
2019. március 07., 15:102019. március 07., 15:10
Izsák Balázs SZNT-elnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján értékelte a szervezet javára hozott verdiktet. Szerinte az SZNT győzött ugyan, de ez olyan győzelem, amely nem irányult senki ellen, tehát nincsenek vesztes felek. „Ez a polgári kezdeményezés az Európai Unió kohéziós politikájának a javítását tűzte ki céljául, éppen ezért a szemben álló felek, köztük Románia és Szlovákia, valamint a többi uniós állam is nyer” – vélekedett a sajtótájékoztatón a nemzeti tanács vezetője.
Izsák úgy értékelte, hogy új kaput sikerült megnyitni az SZNT számára, és ha az Európai Bizottság bejegyzi a polgári kezdeményezést, uniós szinten folytatják a Székelyföldért, a székelyekért indított akciót. Hozzátette: a bíróság semmire nem kötelezi ugyan az Európai Bizottságot, de ezek után a bizottság aligha teheti meg, hogy ne vegye nyilvántartásba a polgári kezdeményezést. Valószínűsítette, erre még az előtt sor kerül, hogy a Jean Claude Juncker vezette testület átadná a hivatalt az európai parlamenti választások után felálló új bizottságnak. Ezt követően elkezdődhet az egymillió támogató aláírás összegyűjtése.
Izsák kitért arra, hogy Székelyföld lakosai régóta tapasztalják, miszerint a Romániának juttatott bőkezű uniós támogatások ellenére növekszik a tömbmagyar régió gazdasági lemaradása. A székelyek nap mint nap akadályokba ütköznek a vállalkozás, a munkavállalás, az egészségügy, az iskoláztatás és ügyeik intézése során. „Aláírásgyűjtési kezdeményezésével a Székely Nemzeti Tanács ezért az uniós kohéziós politika szabályain kíván változtatni annak érdekében, hogy az Európai Unió adófizető polgárainak pénzét ne lehessen kisebbségellenes politikák céljául felhasználni” – húzta alá Izsák Balázs.
Közleményében a politikus bizakodásának adott hangot, miszerint az Európai Bizottság következő döntése kedvező lesz. Hozzátette, az RMDSZ támogatni fogja az aláírásgyűjtést, amint erre sor kerül. Kelemen Hunor úgy vélte, a Minority SafePack bejegyzése, a szövetség útépítése precedenst teremtett Európában. Szerinte ennek is köszönhető, hogy ma minden eddiginél közelebb állunk ahhoz, hogy két olyan sikeres európai polgári kezdeményezésről beszéljünk, ami Erdélyből indult, és az erdélyi magyar emberek problémáira kíván megoldást nyújtani.
Emlékeztetett: abból az elvből kiindulva, hogy minden, a közösségnek kedvező polgári kezdeményezést támogatni kell, az RMDSZ Korodi Attilát javasolta korábban az SZNT kezdeményezésének polgári bizottságába. Az RMDSZ elnöke rámutatott: amint az Európai Bizottság bejegyzi az SZNT polgári kezdeményezését, megnyílik a regionális politikában az őshonos kisebbségek által lakott vidékek számára az a lehetőség, hogy európai támogatással, európai pénzekkel tudják közösségi céljaikat erősíteni és fejleszteni.
Üdvözölte az Európai Unió Bíróságának döntését az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége is, kifejezve meggyőződését, miszerint ezzel az erdélyi magyarság számára olyan történelmi lehetőség kínálkozik, melynek következtében – a Minority SafePack-hez hasonlóan – a nemzetközi fórumokon szerezhetünk érvényt jogainknak, biztosítva közösségünk és identitásunk védelmét. Közleményében az EMNP hangsúlyozta, minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az SZNT kezdeményezését, s erre kéri az összes erdélyi magyar politikai és civil szervezetet is.
„Bízunk abban, hogy az SZNT polgári kezdeményezése körül a lehető legrövidebb időn belül nemzeti egység formálódik, hogy az egymillió támogató aláírás összegyűjtésével biztosíthassuk a nemzeti régiók sajátosságainak megőrzését, melyért az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásától kezdve küzd, s melyet a március 10-én Marosvásárhelyen megszervezésre kerülő Székely Szabadság Napján is a lehető leghatározottabban kell követelnünk” – szerepel a néppárt állásfoglalásában.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
1 hozzászólás