Hirdetés

Ivartalanítás Hargitában

Több mint kétszáz kutyát és macskát ivartalanítottak Hargita megyében a német Bruno Pet, illetve a nagyváradi SOS Dogs állatvédő szervezet szakemberei.

Jánossy Alíz

2010. november 01., 08:352010. november 01., 08:35

Az október utolsó felében Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén és Gyergyóditróban lezajlott akciót a csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány, valamint a gyergyószentmiklósi Füles Állatvédő Egyesület szervezte a Hargita Megyei Tanács támogatásával.

„Az akcióval elsősorban a gazdás kutyákat és macskákat céloztuk meg, hisz a legtöbb kóbor állat az udvarokról kerül ki az utcára” – közölte a Krónikával Gergely Éva, a Füles egyesület elnöke. Mint mondta, Gyergyószentmiklóson és Gyergyóditróban óriási volt az érdeklődés az ingyenes ivartalanítási akció iránt, Gyergyóremetén kevésbé. Az elmúlt héten a három településen összesen 65 állatot sikerült ivartalanítani. Gergely Éva szerint az állatorvosok pozitívan viszonyultak a kampányhoz, felajánlották rendelőiket, és ingyenesen vállalták az ivartalanított állatok utókezelését.

Csíkszeredában egy héten át két német orvos több mint 150 kutyát és macskát ivartalanított. „Az akció sikeres volt, igény van erre a szolgáltatásra, mert az embereknek nincs pénzük fedezni a műtét költségeit” – fejtegette Orendi Éva, a Pro Animalia elnöke kifejtve, hogy egy ilyen műtétet az állatorvosok száz lej körüli összegért végeznek el. Mint mondta, ha sikerül az akciót kiterjeszteni a megye többi településére is, illetve rendszeresíteni az ivartalanítási kampányokat, néhány éven belül minimálisra lehet csökkenteni a kóbor állatok számát.

„Tudva, hogy egy egészséges nőstény kutya vagy macska egy év alatt 16 utódot hoz a világra, azzal, hogy most közel kétszáz állatot ivartalanítottunk, 3200-zal csökkentettük a megye területén a kóborlók számát az elkövetkező évben” – zárta gondolatait Orendi Éva. Mindkét elnök hangsúlyozta, folytatják az ivartalanítási kampányokat, a következő akciót várhatóan jövő tavasszal szervezik meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés