
A lakosságnak még palackozott vizet szállítanak, de állatitatásra már használható a folyóból származó vezetékes víz
Fotó: Maros megyei prefektusi hivatal
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) mérései alapján a Kis-Küküllőből származó vezetékes víz alkalmas az állatok itatására a vészhelyzet alatt álló 16 településen – jelentette be Barabási Antal Szabolcs Maros megyei prefektus szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. június 11., 21:002025. június 11., 21:00
A kedden és szerdán végzett tesztek eredményei szerint emberi fogyasztásra még nem alkalmas, de az állatok számára biztonságos a víz fogyasztása, ezért már nem osztanak ki többé vizet a gazdáknak itatásra – fogalmazott a megye kormánymegbízottja. Barabási szerint a helyzet elemzése után úgy döntöttek: függetlenül attól, hogy mikor oldódik meg a parajdi bányakatasztrófa nyomán kialakult helyzet,
Sípos Levente, az Aquaserv vízszolgáltató vállalat igazgatója arról számolt be, hogy a 16 településen szolgáltatott vezetékes víz klorid- és nátriumszintje csökkent a múlt hét eleje óta, és közel áll a határértékhez, de még mindig nem alkalmas az emberi fogyasztásra, emiatt továbbra is szállítják az ivóvizet az érintett lakosságnak. Emlékeztetett, hogy a múlt hét eleje óta naponta mérik mind a folyó, mind a vezetékes víz klorid- és nátriumszintjét.
Iuliu Moldovan, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője elmondta: az intézmény szakértői hetente ellenőrzik minden forrás és közkút vizét a Kis-Küküllő mentén található településeken, Szovátától Ádámosig. A hatóságok biztosították ugyanakkor a lakosságot, hogy a víz megemelkedett sótartalma nem károsítja a vezetéket és a háztartási gépeket sem.
Mint köztudott, május 5-én ismét nagy mennyiségű víz jutott be a parajdi sóbányába, 6-án pedig lezárták a turisták előtt azt a két szintet, amelyet évente akár 500 ezer látogató is felkeres. A bányavállalat munkásai nem tudták megfékezni a szivárgást, a múlt hónap végén bekövetkezett heves esőzések okozta árvíz – a Korond-patak vízhozama meghaladta a másodpercenkénti 60 köbmétert – pedig teljesen elöntötte a bányát,
Mindez ökológiai, gazdasági és társadalmi katasztrófával fenyeget, a Krónika helyszíni riportjában megszólaló helyi vállalkozók a csődtől tartanak, emellett több tucat házból kellett kitelepíteni a lakókat a bányaomlás veszélye miatt. A bánya elárasztása az egész Sóvidéken érezteti hatását, a közeli Maros megyében – a Kis-Küküllő vize sókoncentrációjának megnövekedése miatt – 16 település mintegy 40 ezer lakója maradt ivóvíz nélkül.

„Törékeny egyensúly” jellemzi a vízzel elárasztott sóbányát Parajdon a külföldi szakértők szerint, akik megállapították: kizárólag azután lehet nekilátni a víz kiszivattyúzásának, miután teljesen elterelik a Korond-patakot.

Elkeseredett, szótlan emberek, reményvesztettség és a hatóságok titkolózása jellemzi a sóbánya tragédiája utáni helyzetet Parajdon. Miközben újságírók lepték el a település utcáit, a helybéliek arra várnak, hogy ne ők legyen a figyelem középpontjában.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!