Hirdetés

Ismét vonul a Gárda

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza ebben az évben is megemlékezne Kolozsváron a Székely Hadosztály megalakulásáról december elsején, a rendezvényre már toborozzák a résztvevőket a legnagyobb magyar közösségi portálon, az iwiw-en.

Krónika

2010. november 23., 09:172010. november 23., 09:17

„Tarts velünk december elsején! Állj ki magadért, emberi méltóságodért! Vagy csak arra jó a nagy békülés a románokkal, mindenféle veszteség és fogyás közepette, hogy félelmedet álcázd?” – olvasható a szervezet által az interneten közzétett levélben.

Csibi Barnától, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alelnökétől megtudtuk, a szervezet már tájékoztatta szándékairól a városházát, hogy december elsején egy legtöbb 30 fős csoport megemlékezést fog tartani a Főtéren – bár Csibi szerint idén sem lesznek hatnál többen –, majd átvonulnak a Farkas utcai Szent György-szoborhoz, ahol koszorút fognak elhelyezni.

„Bár a törvény szerint kérvényünk iktatását követően 48 órán belül választ kellett volna kapjunk, a Sorin Apostu polgármester aláírásával ellátott levelet végül négy nappal később kézbesítették, melyben közölték: az önkormányzat nem ért egyet a rendezvény lebonyolításával, a Főtéren ugyanis Románia nemzeti ünnepe alkalmából nagyszabású rendezvények zajlanak, amelyeket a szervezők már korábban bejelentettek. Természetesen ennek ellenére mi megtartjuk a megemlékezést” – közölte a Krónikával Csibi Barna.

Járőrszolgálatot hoz létre az Új Jobboldal

Önvédelmi járőrszolgálatot hozott létre Brassóban az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőjobboldali szervezet, amelynek tagjai Temesváron is hasonló kezdeményezést jelentettek be.

A szervezet helyi vezetői szerint azért volt erre szükség, mert a helyi hatóságok nem látják el kellőképpen a feladataikat. A szélsőjobbos járőrök sikerként könyvelték el, hogy a napokban elfogtak egy erőszakoskodó bűnelkövetőt, akit szerintük a rendőrség hiába keresett. A szervezet helyi vezetője abban bízik, hogy kezdeményezésük példaértékűvé válik.

Hozzátette: a levelet csupán a város vezetése iránti tiszteletéből küldte el, ugyanis hatályos jogszabály rendelkezik arról, hogy a megemlékező jellegű rendezvényeket nem kell bejelenteni. A kezdeményező azt is pontosította, hogy az egész esemény nem fog többet tartani egy óránál, és bízik abban, hogy a rendőrség ezúttal „békén hagyja” a gárda képviselőit.

Mint ismeretes, tavaly december elsején kommandósok vitték el Kolozsváron az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalja Székely Szakaszának tagjait, amikor azok koszorút akartak elhelyezni a Mátyás-szobor előtt.

A megemlékezők – a fekete gárdista egyenruhában és árpádsávos zászlókkal – a főtéri Szent Mihály-templomból kivonulva indultak a Mátyás-szobor elé, ekkor azonban a kommandósok vették körül őket, és az ott várakozó rendőrségi autóbuszokba ültették.

A rendezvény szervezőjét, Balázs Pál Gergelyt 50 ezer lejjel bírságolta meg a rendőrség, a szervezet azonban fellebbezett az ügyben. A kolozsvári bíróság később úgy döntött, a jegyzőkönyv megalapozottság hiányában érvénytelen, ugyanakkor a felperes Kolozs megyei rendőrségnek nem sikerült bebizonyítania, hogy a szóban forgó rendezvény veszélyeztette volna a közrendet és közbiztonságot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés