Hirdetés

Ismét megszervezik Erdély legrégibb néptánctalálkozóját Szentgyörgyön

Huszonkettedik alkalommal szervezi meg hétvégén a népzene- és néptánctalálkozót a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Erdélyben a kilencvenes évek elején a sepsiszentgyörgyi volt az első ilyen jellegű találkozó.

Bíró Blanka

2010. november 11., 09:582010. november 11., 09:58

Mivel terepen, a házak előtt, csűrökben, lakodalmakon nem lehetett jó minőségű hang- és videofelvételeket készíteni, ezért az adatközlőket meghívták az együttes székházába, ahol rögzítették a népdalokat és a táncokat.

Minden találkozón 10-12 pár tudását rögzítették, így több mint kétszáz adatközlőtől mintegy hatvanórányi zenei és táncanyag gyűlt össze. Ez Erdélyben a leggazdagabb anyag, amit folyamatosan digitalizálnak és gyarapítanak.

Ivácson László koreográfus, az együttes művészeti igazgatója elmondta, attól tartottak, változtatni kell a bevált rendszeren, mert már nem lesznek adatközlők, akiket meghívhatnak. Legutóbbi gyűjtőútján azonban azt tapasztalta, Erdélyben létezik még tiszta, eredeti folklórforrás, minden faluban van egy-két pár, akiktől tanulni lehet. Így a hivatásos együttesek fellépése mellett idén is a meghívott hagyományőrzők közreműködésével tartják a táncházakat.

A Tamási Áron Színház nagytermében sorra kerülő szombat esti gálaműsoron fellép a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes a Feketetó című előadásával, majd sor kerül a hagyományőrzők gálájára, amelyen a mezőségi és Felső-Maros menti meghívottak mutatkoznak be.

Az esti táncházban a magyarpalatkai és vajdaszentiványi zenekar, valamint a Heveder és a Folker együttes zenélnek. Szombaton Könczei Csongor a palatkai zenekar történetéről tart előadást, majd Ivácson László Székely János marossárpataki táncos monográfiáját ismerteti. Vasárnap gyermekprogramokat szerveznek a Szabó Kati Sportcsarnokban, kézműves-tevékenységgel, táncházzal és gálaműsorral.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés