
A pénzből a főtéri Szent Mihály-templom kerítésének a felújítására is jut
Mintegy 3 millió lejt hagyott jóvá a kolozsvári tanács hétfői ülésén a különböző felekezetek számára. A támogatásból a magyar történelmi egyházaknak is futja.
2021. december 06., 18:402021. december 06., 18:40
2021. december 06., 18:482021. december 06., 18:48
A kincses város önkormányzata egy év kihagyással utal ki pénzt az egyházak számára, tavaly ugyanis az erre szánt összeget végül a járvány elleni harcra fordították – közölte szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája. A kommüniké szerint
a legnagyobb támogatást az ortodox egyházközségek kapták, közel kétmillió lejt, pontosabban 1 968 000 lejt.
A támogatásból 450 000 lejt kapott a görög katolikus egyház a rendszerváltás óta épülő székegyház munkálatainak a folytatására, és a magyar történelmi egyházaknak is jutott belőle.
míg 90 ezer lejjel a ferences kolostor és templom felújítási munkálatait támogatja az önkormányzat, derül ki a határozatból.
A főtéri templom kerítését Kolozsvár neves építésze, Pákey Lajos tervezte, mivel az istenháza restaurálására vonatkozó tervben nem szerepel a felújítása, a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) idei kiadásán gyűjtést indítottak a célra. Az itt begyűlt összeget „fejelte” meg most a kolozsvári önkormányzat.
míg ugyanennyiből az Irisztelep református temploma újul meg. A fennmaradó összeget több egyházközség szociális intézményének a felújítására fordítják.
A Magyar Unitárius Egyház 20 000 lejt kap, amit a püspöki székhely felújítási munkálatainak folytatására fordítanak. A határozatot 20 igen szavazattal fogadták el, két tanácsos ellene szavazott, három pedig tartózkodott.
„A magyar történelmi egyházak a magyarság számarányát meghaladó arányban kaptak a támogatásból. A pénzt olyan építészettörténeti szempontból is fontos ingatlanok felújítására fordíthatják az egyházak mint például a kétágú templom, az unitárius püspöki palota vagy a ferences-rendi templom” – értékelte a hétfői döntést Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!