
Fotó: Gergely Imre
Az újratárgyalt perben is felmentette a Maros megyei Törvényszék Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól.
2022. március 10., 18:242022. március 10., 18:24
A csütörtökön kimondott elsőfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszék megállapította, hogy a volt polgármesternek felrótt cselekedet nem szerepel a büntető törvénykönyvben. Mezei Jánossal együtt felmentették a polgármesteri hivatal volt titkárnőjét is.
Az ítélet nem jogerős, a hivatalos közléstől számított tíz napon belül fellebbezést lehet benyújtani ellene.
Hozzátette: hét éve járja a bíróságot, több mint száz tárgyaláson vett részt, és ismét minden vádpont alól felmentették, sőt, azt is kimondta a bíróság, hogy nem létezik az a bűncselekmény, amellyel vádolják.
„Koncepciós per folyt ellenem” – állapította meg a székelyföldi politikus.
A megismételtetett eljárást immár a Maros megyei Törvényszék folytatta le.
Mezei János ellen 2015. január végén olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA a 2015. májusi vádemelésben hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra történő felbujtással vádolta meg a polgármestert.
A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti, 400 négyzetméteres telket nem lehetett volna eladni a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül. A per során az V. kerületi önkormányzat jelezte, hogy nem tekinti károsultnak magát.
A DNA azt tekintette zsarolásnak, hogy a polgármester a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről.
A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben kétszer is polgármesterré választott Mezei János 30 napot töltött előzetes letartóztatásban, 60 napot házi őrizetben, másfél évig pedig eltiltották a hivatali teendők gyakorlásától. Az ellene folyó eljárás és kényszerintézkedések miatt nem indult újabb polgármesteri mandátumért a 2016-os, majd a 2020-as önkormányzati választásokon.

Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!