Hirdetés

Ismét felmentették a DNA vádjai alól Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az újratárgyalt perben is felmentette a Maros megyei Törvényszék Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádjai alól.

MTI

2022. március 10., 18:242022. március 10., 18:24

A csütörtökön kimondott elsőfokú ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszék megállapította, hogy a volt polgármesternek felrótt cselekedet nem szerepel a büntető törvénykönyvben. Mezei Jánossal együtt felmentették a polgármesteri hivatal volt titkárnőjét is.

Az ítélet nem jogerős, a hivatalos közléstől számított tíz napon belül fellebbezést lehet benyújtani ellene.

Hirdetés

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki tisztségét is betöltő Mezei János az MTI-nek elmondta: a székely szabadság napján felszabadító ítélet született az ügyében.

Hozzátette: hét éve járja a bíróságot, több mint száz tárgyaláson vett részt, és ismét minden vádpont alól felmentették, sőt, azt is kimondta a bíróság, hogy nem létezik az a bűncselekmény, amellyel vádolják.

„Koncepciós per folyt ellenem” – állapította meg a székelyföldi politikus.

Mezei Jánost 2018 júliusában már felmentette az első fokon eljáró Hargita megyei Törvényszék, de a törvényszék által elkövetett formai hiba miatt a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2019 novemberében visszaküldte az ügyet alapfokra.

A megismételtetett eljárást immár a Maros megyei Törvényszék folytatta le.

Mezei János ellen 2015. január végén olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA a 2015. májusi vádemelésben hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra történő felbujtással vádolta meg a polgármestert.

A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt.

A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti, 400 négyzetméteres telket nem lehetett volna eladni a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül. A per során az V. kerületi önkormányzat jelezte, hogy nem tekinti károsultnak magát.

A DNA azt tekintette zsarolásnak, hogy a polgármester a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről.

A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra történő felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben kétszer is polgármesterré választott Mezei János 30 napot töltött előzetes letartóztatásban, 60 napot házi őrizetben, másfél évig pedig eltiltották a hivatali teendők gyakorlásától. Az ellene folyó eljárás és kényszerintézkedések miatt nem indult újabb polgármesteri mandátumért a 2016-os, majd a 2020-as önkormányzati választásokon.

korábban írtuk

Nulláról kezdődik Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester pere
Nulláról kezdődik Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester pere

Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés