2009. január 12., 09:182009. január 12., 09:18
Mint mondta, a „köztisztasági dolgozó” szakmát tavaly sikerült felvétetni az országos szakmák jegyzékébe, ami többek között azt is jelenti, hogy az ágazatban tevékenykedők szakmunkásként is dolgozhatnak. Ilyen szakképesítési tanfolyamot az országban először Sepsiszentgyörgyön szerveznek a köztisztasági dolgozók, illetve a köztisztasági gépjárműveken dolgozó segédmunkások számára. Az egyéves pályázat első hónapjaiban kidolgozzák román és magyar nyelven a 180 órás tanfolyam tanterveit, amelyeket ezután az egész országban terjeszteni, használni lehet majd.
Tóth Birtan Csaba szerint hatalmas előrelépés a szakma elfogadtatása, mert munkatársaik eddig utcaseprőként, szemetesként épültek be a köztudatba. „Biztos, hogy amikor kérdezik, egy gyerek sem válaszolja azt, hogy szemetes vagy utcaseprő akar lenni” – mutatott rá a szakma negatív megítélésére az igazgató. Az átlag 170 főt foglalkoztató vállalatnál nagyon sok az analfabéta alkalmazott, számukra író-olvasó tréninget szerveznek.
A cél, hogy tudjanak megfogalmazni és leírni egy kérést, vagy tudják elolvasni a saját munkaszerződésüket. A polgárokkal, ügyfelekkel legtöbbet érintkező munkatársaiknak tárgyalástechnikát is tanítanak. A következőkben berendezik a saját kiképzőközpontot, és márciusban elkezdik az oktatást. Tóth Birtan szerint az alkalmazottak oktatásával javulni fog a szolgáltatásaik minősége, és ez Sepsiszentgyörgy arculatán is meglátszik majd.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.