2010. május 18., 09:122010. május 18., 09:12
Már több mint ötszázan írták alá a marosvásárhelyi Alpha Transilvană Alapítvány indítványozta petíciót, melyben a szervezet keretében működő Kitartás program nappali központjának bezárása ellen tiltakoznak. A megyei és a marosvásárhelyi önkormányzat anyagi támogatásának hiányában a fogyatékkal élő kiskorúakat felkaroló központ működésképtelenné vált, május 15-én bezárt, holnap újra kinyit, de csak halvány remény van arra, hogy ezután is ingyenesen működhet. Az alapítvány úgy tervezi, hogy azoktól a családoktól, ahol az egy főre eső jövedelem meghaladja a 600 lejt, ezentúl anyagi hozzájárulást kérnek a gondozásért. Persze nem a szakszerű ellátás értékének függvényében.
Az Alpha Transilvană Alapítvány 1992 óta működik Marosvásárhelyen, és a különféle fogyatékkal élő vagy nagyon rossz anyagi helyzetben lévő gyerekeket, felnőtteket segíti díjmentesen. A Kitartás (Perseverenţă) elnevezésű, 2002-ben indított program nappali központjában az alapítvány szakemberei – logopédusok, pszichológusok, gyógytornászok és más szakterületen ténykedők – öt csoportban, 24 fogyatékos gyerekkel foglalkoznak. Eddig is nehéz anyagi körülmények között, de folyamatosan működött a központ, ám mostanra szinte kilátástalanná vált a helyzete.
„Tavaly júliusig a megyei tanácshoz tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság biztosította a program a finanszírozását. Akkor úgy döntöttek, hogy a további fenntartást a városi önkormányzatnak kell felvállalnia – magyarázta az alapítvány vezetője, Andreia Moraru. – Hozzánk más helységekből is jönnek fiatalok, így az érintett önkormányzatokkal is felvettük a kapcsolatot. Tavaly a marosvásárhelyi tanács a költségvetés-kiegészítésből meg is szavazta azt az összeget, ami elég lett volna a működéshez, azaz 250 ezer lejt, majd idei költségvetésből is elkülönítettek ugyanennyit, persze csak elméletben. Sem tavaly, sem az idén nem kaptunk egy lejt sem az önkormányzattól, de továbbra is várjuk a támogatást.”
Dorin Florea polgármester a fogadóóráján nem sok jót ígért az alapítvány vezetőségének. Éppen akkor fogyott el az alapítvány képviselőinek a türelme, amikor a városban 50–60 ezer lakos fűtés és meleg víz nélkül maradt, többek között azért, mert a városi önkormányzatnak nincs pénze a távfűtés ára rá eső részének a törlesztésére. Így Dorin Florea polgármester azt nyilatkozta: nem biztos, hogy lesz pénz a központ finanszírozására.
Az Alpha Transilvană Alapítvány mintegy hatvan alkalmazottal és sok önkéntessel dolgozik. Az évi költségvetés kb. 500 ezer euró, ebből 60 ezer eurónyi összeg kell az ingyenesen szolgáltató Kitartás központ működéséhez. A vezetőség pályázatokat is összeállít, csakhogy az európai fórumok szerint ez az önkormányzatok dolga, ők csak a kezdeti fázisban finanszírozzák ezek létrehozását vagy a személyzet képzését.
A nappali központon kívül rehabilitációs uszodát, ingyenkonyhát, fogyatékkal élők számára munkaközvetítő szolgálatot működtetnek, egészen kisgyerekek számára speciális képességfejlesztő foglalkozásokat biztosítanak. Ezek nem ingyenesek, viszont úgy gondolták, hogy a fogyatékosigazolvánnyal rendelkező gyerekek, fiatalok szüleitől nem kérhetnek ellenszolgáltatást.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.