Hirdetés

Hulladékválogató csarnokot avattak Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Hulladékválogató csarnokot avatott Nagyváradon az Eco Bihor vállalat, amely a megye több településén működtet környezetkímélő szeméttelepet.

Nagy Orsolya

2010. december 09., 09:002010. december 09., 09:00

Jövő évtől a megyeszékhelyen mindenütt kétféle kukába kell majd gyűjteni a hulladékot, külön a szárazat és külön a nedveset, és ehhez 2011 végéig mindenhol fel is szerelik majd a speciális gyűjtőszigeteket – ígéri az önkormányzat.

A magyarországi Keviép cég által alapított Eco Bihor Kft. hat éve kezdte meg működését – ismertette a vállalat történetét Pásztai Zoltán, a bihari hulladékgazdálkodási vállalat igazgatója. A Nagyvárad határában álló szemétlerakó azóta az egész megyét kiszolgálja: a cég Bihar megye további öt városában tart fenn úgynevezett átrakókat, amelyekből ide szállítják az összegyűlt szemetet, legalábbis azt, ami nem újrahasznosítható.

Megtudtuk: a mostani hulladékválogató a legmodernebb technikákat alkalmazza. Dumitru Voloşeniuc, a Bihar Megyei Tanács alelnöke elmondta: a megyében összesen öt hasonló létesítmény építését tervezik, az élesdi már a nagyváradinál is korábban készen volt, és meg is kezdte működését. Mint kijelentette, az ilyen projektek fő célja az, hogy minél kevesebb hulladékot legyenek kénytelenek a telepen tárolni, s minél nagyobb menynyiséget sikerüljön újrahasznosítani.

A váradi létesítményből a legtöbb újrahasznosítható hulladékot a hazai piacon értékesítenek – közölte az igazgató: Buzăuban és Kolozsváron is átveszik némelyiket, a kartonpapírt pedig egy nagyváradi cég vásárolja fel.

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester kijelentette: mostanáig csak mintegy nevelő célzattal helyeztek ki egy-egy szelektív gyűjtőszigetet a városban, és teljesen érthetőnek tartja, hogy ezeknek nem volt sikerük a lakosság körében, hiszen az emberek a saját szemükkel látták, hogyan dobja a köztisztaságért felelős RER Ecologic Service cég ugyanabba a kukásautóba a szemetet minden szelektív szeméttárolóból. Ezután azonban ígérete szerint megjelennek majd a sárga tetejű kukák, amelyekbe kizárólag száraz hulladékot lesz szabad dobni. Mint hangsúlyozta, az Eco Bihor nem kér pénzt a RER-től a szelektíven gyűjtött száraz szemét tárolására, így a közeljövőben a szemétszállítás lakossági árát is újragondolja az önkormányzat. Bolojan szerint ugyanis fontos, hogy a váradiak úgy érezzék: megéri kiválogatni a szemetet.

A szalagvágás előtt Pásztai Zoltán bemutatta a szemét válogatásához használt berendezéseket, illetve azt a csarnokot, amelyben tizenöt alkalmazott a már eleve külön gyűjtött száraz hulladékot tovább válogatja. Külön kupacba kerülnek a kék és a zöld pillepalackok, külön a kartonpapír, a textília és minden egyéb. A pillepalackokat egy másik gép összetömöríti, így szállítják őket később eladásra. Olyan berendezés is van, amely a szemeteszacskókba gyűjtött hulladékot bontja ki és szűri meg. Nagyváradon egyébként évente mintegy 95 ezer tonna vegyes hulladék gyűl össze, Bolojan azt szeretné, ha a szemétválogatónak köszönhetően hamarosan ennek legalább húsz százalékát sikerülne újrahasznosítani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
Hirdetés
Hirdetés