
Újabb miniszteri rendeletre van szükség ahhoz, hogy a kisebbségi nyelven oktató tanítóknak kifizessék a plusz román órákért járó pénzt – mondták el illetékesek a Krónika megkeresésére.
2018. október 30., 17:522018. október 30., 17:52
2018. október 30., 17:532018. október 30., 17:53
Még egy miniszteri rendeletnek meg kell jelennie, hogy a magyar tanítóknak kifizethessék a pluszórákat. Az oktatási minisztérium ugyan módosította a júliusban elfogadott rendeletet, amely szerint a kisebbségek nyelvén oktató tanítóknak nem fizették volna ki túlóraként a román órák megtartását, tehát elvileg novemberre ezt a pénzt már megkapják a pedagógusok, azonban még mindig vannak technikai akadályok.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, korábban ezt a pénzt túlórákként fizették ki, azonban az új rendeletben már töredéknormaként szerepelnek, így a minisztériumnak jóvá kell hagynia az ebből adódó plusz állásokat, hogy az összeg megjelenhessen a számítógépes bérezési rendszerben.
A főtanfelügyelő hangsúlyozta, ennek a kérdésnek a rendezésére még van idő, hiszen a novemberi fizetéseket a hónap végén kell bérszámfejteni. Kovászna megyében több mint 80 plusz normát kell ezért jóváhagyjon a minisztérium. Kiss Imre rámutatott,
Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár lapunk megkeresésére kifejtette, a módosítás értelmében a román tannyelvű osztályok számára előírt óraszámot meghaladó tanórákat a kisebbségi tagozaton tanítóknak órabéres rendszerben javadalmazzák, ezeket az órákat normázandó állásként tüntetik fel. „Megkértük az ügyvivő tanügyminiszter asszonyt, hogy növelje meg a megyei tanfelügyelőségeknek kiadott normák számát, hogy a kisebbségi osztályokban a plusz normák fedezve legyenek. Hamarosan, szintén egy miniszteri rendelet által ez meg fog történni”- szögezte le a szakpolitikus. Rámutatott,
„Tárgyalások folynak minisztériumi szinten, hogy ez mihamarabb megtörténjen. Remélhetőleg az ügyvivő tanügyminiszter asszony, illetve az új tanügyminiszter orvosolni fogja ezt a problémát is”- szögezte le Kovács Irén Erzsébet. Hozzátette: nem minden helyzetben sikerül megakadályozni „az ellenünk irányuló szándékokat”, de mindent megtesznek, hogy a romániai magyar oktatás sorsa jobb legyen.
Mint ismeretes az oktatási minisztérium a nyár folyamán a kisebbségi tagozaton szaktanárokra bízta a román nyelv tanítását, aztán mikor ezt visszavonta, kiderült, hogy a tanítóknak már nem fizetik a pluszórákat. Később ezt is módosította a minisztérium, miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megállapította, hogy a szaktárca megsértette az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!