
Fotó: MTI
2010. július 15., 08:462010. július 15., 08:46
A jelen lévő asszonyokat leginkább az érdekelte, hogyan lehet bekapcsolódni a programba, illetve az, van-e arra lehetőség, hogy a program beindulásáig készült termékeiket értékesítsék.
„Régóta munkálkodik a mezőgazdasági kamara azon, hogy a megye gazdasszonyainak létrehozzon egy olyan szervezetet, amelyen keresztül értékesíthetik a hagyományos módszerekkel készülő termékeiket” – fejtegette Márton István igazgató. Az alapötlet onnan pattant ki, hogy hasonló szerveződéseket már 2009-ben létrehoztak a pékeknek, húsfeldolgozóknak, pálinkafőzőknek, hogy termékeiket hivatalos keretek között forgalmazhassák.
A Székely Konyha Egyesület létrehozását – amely megyei szinten összefogná, összehangolná a különböző településeken tevékenykedő gazdasszonyok munkáját – idén télen kezdték szervezni, és jelenleg már a különféle régiókban létrehozandó konyhák tervein munkálkodnak. Ugyanis az elképzelés szerint a megye különböző régióiban olyan konyhákat hoznának létre, ahová a Székely Konyha Egyesület köré tömörülő gazdasszonyok bevihetnék a megtermelt zöldségeiket, gyümölcseiket, illetve az erdő-mező gyümölcseit és higiénikus körülmények között bevizsgáltatott és engedélyezett alapreceptek alapján elkészíthetnék az egyébként hagyományos módszerekkel készülő befőttjeiket, lekvárjaikat, szörpjeiket, illetve egyéb konzervjeiket.
Ezeket a termékeket egységes címkével látnák el, megjelölve a készítője nevét is, aki ezáltal is felelősséget vállal a terméke iránt. A különféle konzerveket pedig egyrészt a Cora üzlethálózaton keresztül, illetve a későbbiek során saját üzlethálózaton át, valamint a különféle turisztikai központok közelében létesítendő üzletekben forgalmaznák. Természetesen mindezt közös me-nedzsment-, marketing- és reklámstratégiával, amely feladatot egy ernyőszervezet, a Termék Értékesítő Szövetkezet vállalná fel. Márton azt is kifejtette, hogy Hargita megyében az első két konyhát Gyergyószárhegyen, illetve Oroszhegyen hoznák létre. Mint mondta, Gyergyószárhegyen az önkormányzat már felajánlott egy helyiséget, amelyet a célnak megfelelően átalakítanának, illetve felszerelnének minden szükséges eszközzel, ami az erdei gyümölcs, illetve a kis háztáji gazdaságokban megtermelt gyümölcsök feldolgozásához szükséges.
Ugyanis itt a gazdasszonyok már egyesületbe tömörültek, és közülük többen is éppen ma vizsgáznak a mezőgazdasági kamara által szervezett gazdasszonyképző kurzus záróvizsgáján. A képzés egyébként 150 elméleti és 170 gyakorlati órát foglal magába, és az agroturizmus, a vidéki vendégfogadás, a hagyományos és helyi termékek elkészítésének és értékesítésének mikéntjét sajátíthatják el az érdeklődők, de ismereteket szerezhetnek az egyszerű könyvvitelről, a biotermék-minősítés mikéntjéről és pályázási lehetőségekről is. Márton kifejtette, mivel nagy az igény rá, a nyári szabadságolások lejárta után külön tanfolyamokat szerveznek Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában. Ugyanis a hagyományos módszerekkel készülő termékek készítése és forgalmazása során ajánlott valamilyen hivatalos jogosítvánnyal is rendelkezni.
A találkozón jelen lévő asszonyokat azonban az is érdekelte, hogy mindaddig, amíg elkészülnek a konyhák és elvégzik a tanfolyamot, a közben készülő lekvárjaikat, szörpjeiket hogyan tudnák értékesíteni, illetve hogyan kapcsolódhatnak a Székely konyha programhoz. Márton arra biztatta az asszonyokat, hogy majd a közelgő őszi vásáron jelenjenek meg a termékeikkel, hiszen ezt a mezőgazdasági igazgatóság kimondottan azért szervezi, hogy a gazdák és helyi kistermelők értékesíthessék termékeiket. A Székely konyha programhoz való kapcsolódásról elmondta, hogy ezt bárki megteheti egyénileg befizetve a Székely Konyha Egyesületnek a százlejes belépési díjat, de helyi szinten létrehozott gazdasszony-egyesületek vagy akár női szervezetek is csatlakozhatnak.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.