Megszavazta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén, hogy a város 12 millió euró hitelt vegyen fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD). A Magyar Polgári Párt (MPP) frakciója nem támogatta a szerződés megkötését. A kölcsön felvételéről már másfél éve tárgyal az önkormányzat és a pénzintézet. Az EBRD több mint féléves egyeztetés után hagyta jóvá a hitelt, a kölcsön három év alatt hívható le és tíz év alatt kell visszafizetni.
A tárgyalások során kiderült, a bank csak olyan befektetésekre ad pénzt, amely a város egész lakosságát szolgálja, így például a hőszigetelést vagy ingatlanvásárlást nem támogatja. Így a végleges megegyezés szerint a hitelből a város több utcáját és járdáját újítják fel. Emellett több mint húsz utcában korszerűsítik a közvilágítást, olyan utcákban is bevezetik, ahol eddig nem volt, a kábeleket a föld alá rejtik, a korszerűsítés révén az energiafogyasztás 20 százalékkal csökken. A hitelt a napokban a pénzügyminisztérium is jóváhagyta.
Antal Árpád polgármester elmondta, a kölcsön tehermentesíti a város költségvetését, így törleszteni tudják az eddig megnyert, összesen százmillió eurós pályázati támogatás 15 millió eurós önrészét. A hitelkonstrukció rendkívül előnyös, a hazai bankok által megszabott kamat felét kell fizetni, hangsúlyozta az elöljáró. Az MPP képviselőit azonban nem sikerült meggyőzni, Bálint József frakcióvezető, alpolgármester kifejtette, azt szeretnék, ha az elkezdett beruházásokat önerőből és nem bankkölcsönből folytatnák.
A polgáriakat aggasztja, hogy a hitelt csak három év türelmi időszak után, tehát egy évvel a következő választások után kell elkezdeni törleszteni, és a visszafizetés már a másik önkormányzatot terheli majd. Miklós Zoltán képviselő, banki szakember elmondta, a város jelenleg három hitelt törleszt, ezek 2014-ig lejárnak, tehát az új kölcsönnel nem terhelik meg jobban a költségvetést. Antal Árpád ugyanakkor kifejtette, egy mandátum után nem futamodik meg, folytatni szeretné a munkát. Az MPP képviselők ellenszavazata és tartózkodása ellenére a testület elfogadta a hitelszerződést, Antal Árpád a héten Londonba utazik, hogy aláírja azt.
Nagyváradon meghirdették a közbeszerzési pályázatot annak a parkolóháznak a megépítésére, amely az igazságügyi palota háta mögött, a mostani járványkórház épülete helyén létesül majd. A városvezetőség szerint ugyanis a parkolóhelyek hiánya a történelmi városközpontban a legsúlyosabb, elsősorban a Széchenyi tér (Parcul Traian) környékén. Itt ugyanis lakóház alig van, viszont számos közintézmény, például a megyei tanács, a kormánybiztosi hivatal, a bíróság különböző szintjei is itt működnek, de a megyei rendőr-főkapitányság székhelye is a közelben van.
A parkot körülvevő szűk utcákban emiatt állandó a torlódás, parkolni pedig szinte egyáltalán nem lehet. Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat úgy döntött, a bíróság épülete mögötti kórházat lebontják. Az épületben jelenleg a tüdőkórház járványrészlege működik, de a tanács már rábólintott a beolvasztására és elköltöztetésére.
Az építkezés becsült értéke 5,5 millió euró. A tervek szerint a tender nyertese tíz évre bérbe adná a létesítményt a városnak, évente 600 ezer euróért, ezután pedig egészében átadná az épületet az önkormányzatnak. A parkolóházban csaknem 13 ezer négyzetméteren 460 parkolóhely lesz, mellettük 1002 négyzetméteren irodák kapnak majd helyet. A szerződés aláírása után a nyertesnek két hónapja lesz elkészíteni a projektet, és legtöbb húsz hónap alatt kell felépítenie a komplexumot.
Újabb parkolóhelyek létesítéséről döntött Csíkszereda önkormányzata is pénteki ülésén, illetve fizetéses állomáshelyek kialakításáról is szavaztak. Így többek között fizetniük kell majd a Mikó-vár mellett, valamint a volt Hargita vendéglő előtti felületen való parkoláskor is. Emellett bizonyos, már létező felületek újabb fizetéses parkolóhelyekkel egészültek ki. Az eddig létező 1157 fizetéses parkolási felület helyett a határozat értelmében ezután a városban 1722 parkolóhelyen kell kifizetni a rendszert működtető vállalat, a City Parking által megszabott díjat.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.