2011. január 04., 10:342011. január 04., 10:34
Az új helyi rendőrség átveszi az eddigi közösségi rendőrség állományát, amelyet egyelőre a polgármesteri hivatal néhány alkalmazottjával bővítnek ki. Ugyanakkor megalakult a helyi közbiztonsági tanács is, melynek vezetője Antal Árpád polgármester, tagjai pedig a városi rendőrparancsnok, a volt közösségi rendőrség igazgatója és három tanácsos.
Nagyon fontos, hogy az új struktúra a közösségi rendőrséghez képest bővített hatáskörökkel rendelkezik, így a közrendészeti, közlekedési, építkezési, kereskedelemfelügyeleti és környezetvédelmi jogkört is kap, mondta el a Krónikának Antal Árpád polgármester. Mint hangsúlyozta, az új struktúra a közösségi rendőrség gerincére épül, bővített hatáskörökkel. A helyi rendőrség valójában akkor alakul meg, ha a jelenleg a belügyminisztériumhoz tartozó országos rendőrség közrendészeti és közlekedési osztályait decentralizálják, fogalmazott az elöljáró. Ez valószínűleg egy következő lépés lesz, addig is a most létrehozott alakulatot kell az önkormányzatnak a saját költségvetéséből fenntartania. A polgármester elmondta, a helyi rendőrség tagjainak megfelelő egyenruhát kell biztosítani, az uniformison kétnyelvű felirat lesz, magyarul is feltüntetik az intézmény nevét. A város idei költségvetéséből a helyi rendőrséget az egyenruhán kívül gépkocsikkal is el kell látni. A helyi rendőrség megalakulásától elsősorban azt várják, hogy gyarapszik a lakosság rendfenntartókba vetett bizalma, és a hatékonyabb együttműködés révén eredményesebb lesz a munkájuk.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.