
Fotó: Veres Nándor
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) erőszak-megelőző tanácsadó központja november 25. és december 10. között immár másodszor kapcsolódik be a 16 akciónap a nők bántalmazása ellen elnevezésű rendezvénysorozatba, ezúttal filmajánlóval és online beszélgetésekkel. A kezdeményezésről Pocsai-Szász Rozáliát, a központ egyik munkatársát kérdeztük.
2021. november 27., 14:222021. november 27., 14:22
Az online rendezvény egy kétéves projekt része, mellyel a BBTE erőszak-megelőző tanácsadó központja csatlakozott a több éve zajló országos kampányhoz, amely a nők és gyermekek elleni, a családod belüli erőszakra hívja fel a figyelmet. A projekt A közösség lát (Comunitatea VeDe) címet viseli. Tavaly ugyanebben az időszakban tizenkét nő személyes történetét mutatták be, olvasták fel, illetve a témához kapcsolódó könyveket ajánlottak. Pocsai-Szász Rozália szerint nagyon nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, a facebookos megtekintések, visszajelzések alapján nagyon sok embert értek el.
Idén a központ munkatársai a film műfaját hívták segítségül. Már voltak tapasztalataik a mozik kifejezőereje kapcsán, ugyanis a projekt keretében Kolozs megyei falvakban is tartottak filmvetítéseket. Erről Pocsai-Szász Rozália a Krónikának elmondta, nagyon jók voltak a tapasztalataik, a filmek hatásos eszköznek bizonyultak. Meglátása szerint a falvakban, vidéken sokkal nagyobb a hallgatás a téma kapcsán, így mindig sikerélmény, hogyha sikerül ezt kicsit oldani. A szakember azt is kiemelte, külön örömöt jelentett, hogy az egyházak, illetve a helyi papok, lelkészek lelkesen segítettek nekik, népszerűsítették rendezvényeiket.
A kampány tíz napja alatt tíz filmajánlót, illetve filmet osztanak meg, melyeket, amennyiben van rá igény, egy-egy online beszélgetés követ. Ezek során a nézők, érdeklődők megbeszélhetik a látottakat, tapasztalataikat a téma kapcsán. A beszélgetések Zoomon zajlanak: a Facebook-eseménynél naponta közzétett link segítségével lehet csatlakozni.
Pocsai-Szász Rozália
Fotó: Képernyőmentés
A filmajánló-sorozatot november 25-én a Necuvinte Egyesület kisfilmje nyitotta meg, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a bántalmazás elleni küzdelem nemcsak a nők missziója. A román nyelvű rövidfilmben ismert személyiségek, férfiak beszélnek annak fontosságáról, hogy a bántalmazás elleni küzdelmet a férfiaknak is feladatuknak kell érezniük. Bár az első délutáni beszélgetés iránt nem volt túl nagy az érdeklődés, illetve férfiak egyáltalán nem vettek benne részt, a szervezők remélik, hogy a rendezvény két hete alatt nőni fog az érdeklődés, és egyre többen bekapcsolódnak. A Necuvinte Egyesület kisfilmje egyébként hónapokig látható volt a kolozsvári városi buszokon is.
A szervezők látják, tapasztalják, hogy szakmai körökben nagy az érdeklődés a rendezvény iránt, a szakemberek bekapcsolódnak a tevékenységbe, hozzászólnak, népszerűsítik azt. Idén, mivel nem saját maguk által „gyártott” tartalmakat, hanem filmek linkjeit osztják meg, kevésbé tudják konkrétan követni, hányan nézik meg az ajánlott filmeket, de ennek ellenére remélik, hogy a hatás nem marad el, illetve hogy talán később kapnak még visszajelzéseket. Pocsai-Szász Rozália felidézte, hogy tavaly is volt olyan, aki azután kereste fel a központjukat, illetve hívta fel őket, miután a rendezvény kapcsán hallott róluk.
Fotó: Facebook/Centrul de Consiliere pentru Prevenirea Violenței
Egyébként a BBTE erőszak-megelőző tanácsadó központja szolgáltatásai között pszicho-szociális, pszichológiai és jogi tanácsadás egyaránt szerepel, továbbá vannak önsegítő csoportjaik, különböző rendezvényeik, ahol a bántalmazásra, a családon belüli erőszakra hívják fel a figyelmet, illetve arra, hogy ez a téma milyen gyakran tabu, elhallgatott. A központnak nincsenek a járványidőszakra vonatkozó statisztikái, de a szakértők tisztában vannak vele – akár más szervezetek statisztikáiból, konferenciákról –, hogy a bezártság, összezártság, valamint a nehezebben elérhető szolgáltatások miatt az elmúlt közel két évben megnőtt a családon belüli erőszak mértéke.
A rendezvény és a központ valamennyi tevékenysége kétnyelvű, az ajánlott filmek között két magyar film is szerepel. A filmek listáját, illetve megtekintési helyét a rendezvény Facebook-oldalán lehet megtalálni.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!