
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint október utolsó vasárnapján, idén október 29-én tartották a papjelöltek befogadásának szertartását – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
2023. október 30., 12:292023. október 30., 12:29
A gyulafehérvári székesegyházban tartották a szertartást, az úgynevezett admissio-t, amelynek keretében a harmadéves kispapok kinyilvánították szándékukat a főpásztor előtt, hogy szeretnének a papságra készülni, lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztusnak és az Egyháznak hűségesen szolgálhassanak – olvasható a közleményben. A szertartás keretében ennek külső jelét adva magukra öltötték a reverendát, amely által tanúságot tesznek Krisztus melletti elköteleződésükről.
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök volt, vele koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek, az intézet elöljárói, tanárai, a központi papság, valamint a harmadéves kispapok plébánosai. A bensőséges ünnepen jelen voltak az ünnepeltek családjai, barátai, ismerősei.
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
A szatmári megyéspüspök homíliáját követően András István szemináriumi rektor bemutatta a jelölteket, akik megerősítették szándékukat, hogy az egyházi rend felvételére készülnek. Ezt követte a reverendák megáldása, szenteltvízzel való meghintése és tömjénezése; majd a hat kispap hivatalosan is beöltözött.
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
és akiknek feladata imájukkal és példájukkal kísérni a hivatalosan is diakónus- és papjelöltek sorába lépettek hivatásának kibontakozását.
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ
Fotó: Kovács Nándor Hunor/Seminarium Incarnatæ Sapientiæ

A lelkipásztori szolgálat és a cselekvés összhangjáról beszélt Kovács Gergely érsek azon a misén, amelyet Lászai János egykori gyulafehérvári kanonok, pápai magyar gyóntató halála ötszázadik évfordulója alkalmából mutatott be a magyarok római templomában.

Márton Áron szentté avatásának új, olasz anyanyelvű posztulátora, a római Cristiana Marinelli kiemelt meghívottként jelen lesz a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a hétvégén tartandó, immár 12. alkalommal szervezendő konferencián.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
szóljon hozzá!