
A zászlót Kulcsár-Terza József adományozta a megyei önkormányzatnak
Fotó: 3szek.ro
A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani a székely, a magyar és a megyezászlót a Kovászna megyei önkormányzat tanácsterméből, de a velük együtt adományozott német, izraeli és amerikai zászló maradhat.
2018. október 10., 15:382018. október 10., 15:38
2018. október 10., 15:432018. október 10., 15:43
A kedden kimondott ítéletről a felperes Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke, Dan Tanasă számolt be blogján. A romániai bíróságok portálján közölt adatok szerint a táblabíróság elutasította Tamás Sándor megyei tanácselnök és a megyei önkormányzat fellebbezését a Kovászna megyei törvényszéknek a zászlók eltávolítását elrendelő júliusi ítélete ellen.
A magyar és a székely zászlót Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének elnöke adományozta 2016 novemberében a megyei önkormányzatnak az amerikai, a német és az izraeli zászlóval együtt, miután az általa korábban adományozott magyar és székely zászlót egy bírósági ítélet alapján el kellett távolítani a tanácsteremből. Az adományt heves vita után fogadta el 2017 januárjában a megyei tanács.
Kulcsár Terza József akkor elmondta, a zászlókkal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Románia etnikai sokszínűségét korábban a németek és a zsidók is erősítették. A németek 1918-ban mintegy 800 ezer fős közösséget alkottak, amely mára 30 ezer fősre apadt. A romániai zsidó közösség tagjait – közel 150 ezer embert – a kommunizmus éveiben „egyfajta újkori emberkereskedelem keretében eladta és eltávolította” a román állam. Hozzátette: a németek és zsidók romániai sorsának alakulása felbecsülhetetlen veszteség Románia számára, és erkölcsi kötelesség tisztelettel emlékezni az egykori kisebbségi társakra. A politikus az Egyesült Államok zászlaját a Románia legfontosabb stratégiai partnere iránti elismerés és bizalom jeleként adományozta.
Tamás Sándor tanácselnök az MTI kérdésére elmondta: kíváncsian várják a jogerős bírósági ítélet indoklását, és pontosítást fognak kérni abban a tekintetben, hogy mi legyen azokkal a zászlókkal, amelyekre nem vonatkozik az ítélet. Elmagyarázta ugyanis, hogy a kifogásolt zászlók a nem kifogásoltakkal együtt képezik az adomány egészét. „Jogilag semmi különbség nincsen az amerikai zászló és a magyar zászló között. Nem tudjuk, hogy miként hajtsuk végre az ítéletet. Az egészet dobjuk ki, vagy törjük le a székely és a magyar zászlót a zászlótartóról” – magyarázta a Kovászna megyei önkormányzat vezetője.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!