
Nem kívánt odafigyelés. Antal Árpád: el tudtam volna képzelni az életemet ilyen tapasztalat nélkül, de ami nem öl meg, az megerősít
Fotó: Vargyasi Levente
A korrupcióellenes ügyészség csaknem napra pontosan három évvel ezelőtt házkutatásokkal, kihallgatásokkal, korlátozó intézkedésekkel „esett neki” Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek, ám az elmúlt másfél évben gyakorlatilag semmi nem történt: az eljárást nem szüntették meg, de vádat sem emeltek.
2019. február 20., 13:402019. február 20., 13:40
Három évvel ezelőtt tartott házkutatást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester otthonában, irodájában, a városházán és munkatársai lakásán, majd álarcos csendőrök kíséretében, elsötétített kisbuszban Bukarestbe szállították kihallgatásra. Másfél év után a nyomozó hatóság minden korlátozó intézkedést, a hatósági felügyeletet is megszüntette, majd az azt követő másfél év alatt semmit nem lépett az ügyben: az eljárást nem szüntették meg, de vádat sem emeltek.
„Ezzel az üggyel kapcsolatban kérdésekre nem tudok válaszolni, mert nekem is csak kérdéseim vannak” – mondta megkeresésünkre Antal Árpád. Felidézte, három évvel ezelőtt, február 17-én a csörgőóra helyett a csendőrök ébresztették őt és családját az otthonukban.
– fogalmazott a polgármester. Hozzátette, két hónapra eltiltották hivatala gyakorlásától, egy évig megtiltották, hogy elhagyja az országot, és másfél évig volt érvényben a hatósági felügyelet, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy
„Aztán szép lassan megszűntek a korlátozások. Először azt oldották fel, hogy nem gyakorolhatom a tisztségemet, majd azt, hogy nem mehettem külföldre, végül a hatósági felügyeletet is megszüntették. Az ügyben azóta sem hozott döntést a nyomozó hatóság, nem zárta le, és nem is továbbította a bíróságra. Csak sejtem, mi volt ezzel a céljuk” – összegezte Antal Árpád.
Az RMDSZ-es elöljáró úgy érzi, higgadtan, emelt fővel tudott reagálni a történtekre, nem volt rá olyan hatással, ami megváltoztatta volna nemzetpolitikai nézeteit. „Egy élettapasztalat, amiből tanulni lehet. Én úgy érzem, erősebb lettem; megtapasztaltam, kire számíthatok az ilyen helyzetekben, és ki örül annak, ha az ember bajban van. El tudtam volna képzelni az életemet ilyen tapasztalat nélkül, de ami nem öl meg, az megerősít” – mondta a polgármester.
Mint ismeretes, a DNA három évvel ezelőtt közölte:
Az EBRD viszont úgy nyilatkozott, hogy minden finanszírozott beruházást figyelemmel követnek, és a sepsiszentgyörgyi hitel ügyében nem merült fel, hogy nem rendeltetésszerűen használták fel. Antal Árpád első perctől kezdve cáfolta a vádakat, hangsúlyozva, törvényesen jártak el az EBRD-vel kötött hitelszerződés lebonyolításában: azt a bank is folyamatosan ellenőrizte és rendben találta.
Magyar elöljárók „vergődése” a DNA hálójában
Hosszan elhúzódnak más székelyföldi magyar elöljárók DNA-s ügyei is. Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét 2013-ban vádolta meg a korrupcióellenes ügyészség a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel; vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Borboly ügyében idén januárban a negyedik bíró látott hozzá a Hargita megyei törvényszéken a per tárgyalásának vezetéséhez, miután az egy éve megbízott korábbi bírót versenyvizsga után a Brassó megyei törvényszék elnökének nevezték ki. A két korábbi bíró közül egyik szintén Brassóba tért vissza, a másikat korrupciós bűncselekmény miatt elítélték.
Régen „pattant ki” Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ügye is. Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, végül az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Rádulyt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A pert a DNA kérésére 2016 márciusa óta a Maros megyei törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. A legutóbbi, január végi tárgyaláson az elöljárók ügyvédei kértek halasztást, az újabb tárgyalás ma esedékes.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
szóljon hozzá!