
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Engedélyt adott három Hargita megyei medve kilövésére a környezetvédelmi tárca, a vonatkozó miniszteri rendelet kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
2021. október 27., 08:402021. október 27., 08:40
A rendelet azt is előírja, hogy a kilövésnek lesből kell történnie, a megvalósítással pedig a környéken tevékenykedő vadásztársaságot bízzák meg.
A veszélyes nagyvadat csak azt követően vadásszák le, hogy azonosítják, és megfigyelés alatt tartják. A folyamatot dokumentálniuk kell, és a zsákmányul ejtés után legtöbb hét nappal jelentést kell benyújtani a megyei környezetvédelmi ügynökséghez.

Az év elejétől összesen 445-ször kérte a lakosság a hatóságok segítségét lakott területen megjelent medvék eltávolításához Hargita megyében – közölte hétfőn a megyei csendőrfelügyelőség.

Rátámadt egy medve hajtóira a Prahova megyei Comarnic településen, ezért a beavatkozást biztosító csapat vadász tagja lelőtte a nagyvadat.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!