
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A magyar állam támogatásával felújított három óvodát avattak kedden Arad megyében.
2022. március 29., 15:562022. március 29., 15:56
2022. március 29., 16:182022. március 29., 16:18
Az önkormányzati tulajdonú épületek felújítása a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) partnerségben történt. Zimándújfaluban az óvodának és iskolának helyet adó épület bővítése valósult meg, a földszinten egy vizesblokk melléépítésével és a tetőtér beépítésével.
Pécskán a magyar állam 62,4 millió forintos támogatásával újult meg az óvoda épülete, valamint az óvodát és iskolát egyaránt ellátó konyha. A megújult óvoda két csoportban 30 gyermeknek tud ellátást biztosítani. Kisperegen 13 millió forintos beruházással az óvodát és egy mellette lévő osztálytermet újították fel, és központi fűtési rendszert építettek ki a korábban használt cserépkályhák helyett. Mindhárom településen már birtokba vették a gyermekek a felújított épületeket.
Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az avatók után az MTI-nek elmondta: a szórványban történő óvodafejlesztések kettős sikernek számítanak, hiszen ezek által a magyar nyelven és a mesevilágon keresztül a közösség asszimilációjával veszik fel a küzdelmet, de emellett a többségi társadalomnak is üzennek. Azt üzenik, hogy jó és eredményes együttműködni a magyarokkal.
„Biztos vagyok benne, hogy azok a magyar és román gyermekek, akik együtt járnak egy, a magyar kormány által felújított óvodába, nem a különbözőségeket fogják keresni az életük során, hanem a kelet-közép-európai együttműködésben fognak gondolkodni” – jelentette ki. Azt is hozzátette: a 12 évi nemzeti kormányzás alatt több mint háromezer óvoda épült és újult meg Magyarországon és a környező országokban.
– fogalmazott a politikus.
Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke az MTI-nek elmondta: mindhárom felújított épület önkormányzati tulajdonban van, ám előtte olyan szerződéseket kötöttek, amelyekben az önkormányzatok vállalták, hogy legkevesebb öt évig magyar oktatás zajlik az épületekben. A pedagógusszövetség elnöke hozzátette: az esetek 99 százalékában pozitív hozzáállást tapasztalt a román többségű önkormányzatok részéről is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!