Hirdetés

Hármas verseny a vásárhelyi előválasztáson?

Várhatóan két kihívója is lesz Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselőnek a május 31-ére tervezett összmagyar marosvásárhelyi előválasztáson.

Szucher Ervin

2015. április 13., 19:402015. április 13., 19:40

Miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Szilágyi Zsolt a múlt héten bejelentette, a szervezet napokon belül nevesíti jelöltjét, a Magyar Polgári Párt (MPP) vásárhelyi szervezetének elnöke, Kiss István lapunknak hétfőn azt nyilatkozta, körülnéznek, kit tudnának indítani.

Kiss érdeklődésünkre elmondta, hogy a vásárhelyi civil szervezetek és az egyházak is segítenek az ideális jelölt kiválasztásában. Hozzátette azonban, csak abban az esetben indítanak jelöltet, ha az illető személyt a legmegfelelőbbnek találják arra, hogy a helyi magyarságot képviselje a polgármester-választáson.

„Mindenkit biztosíthatok: az MPP az előválasztások győztesét fogja majd támogatni, függetlenül attól, hogy ki jelölte” – fogalmazott Kiss István.

Szilágyi Zsolt EMNP-elnök hétfőn még nem akarta elárulni, hogy a néppárt kit indítana a megmérettetésen. Mint hangsúlyozta, a jelölt kiválasztásának ügyét nem a párt, hanem a vásárhelyi magyarság ügyének tekinti.

„Egy olyan személyt nevezünk meg, aki – amennyiben május 31-én megnyeri az előválasztásokat – 2016-ban a marosvásárhelyi összmagyarság támogatását élvezné. Ha átlátható, tiszta és korrekt előválasztások lesznek, hiszem, hogy a közös jelöltünk jövőben majd jó eséllyel száll versenybe” – fejtette ki Szilágyi.

Felvetésünkre, hogy amennyiben nem a néppárt által megnevezett személy nyeri az előválasztást, az alakulat kiáll-e majd a győztes mellett, Szilágyi igennel felelt, hozzátéve, hogy ezt viszont a másik két magyar politikai szervezetnek is fel kell vállalnia. Ennek érdekében az EMNP elnöke egy olyan írásos szerződés megkötését szorgalmazza, amely kizárná az utólagos félreértéseket és félremagyarázásokat. Hétfő késő délután kiderült: a néppárt jelöltjét kedden Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke ismerteti.

A három erdélyi magyar politikai alakulat Maros megyei vezetősége közös szándéknyilatkozat aláírásával pecsételte meg azt az együttműködést, mely a jövő évi helyhatósági választások alkalmával kezd körvonalazódni. Az RMDSZ és a két kisebb politikai szervezet megegyezett: Marosvásárhelyen közös polgármester-jelöltet állítanak, akinek személyét előválasztások során jelölik ki.

„A matematikai lehetőség eddig is adott volt arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen tizenhat év után. Mostantól a politikai lehetőség is adott” – nyilatkozta korábban Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, miután megszületett a hárompárti megállapodás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés