Hirdetés

Hargita: megoldódó szemétgondok

A Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszer tervezésére vonatkozó szerződést írt alá Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke tegnap a nyertes román–magyar konzorcium képviselőjével, Radics Róberttel, a kolozsvári székhelyű Enviro Quality Kft. vezetőjével.

Jánossy Alíz

2010. június 24., 08:532010. június 24., 08:53

A cégtársulás többségi részvényese egyébként a kincses városi cég, kisebb mértékben részes a budapesti Geohidroterv Kft. A szerződésbe foglalt dokumentáció többek közt tartalmazni fogja a gyergyóremetei integrált hulladékkezelő központ és hulladéklerakó megtervezését, az átrakodóállomások, hulladékudvarok, szelektív gyűjtőpontok helyszíneinek kijelölését, valamint a régi, nem környezetbarát városi hulladéktelepek bezárási terveinek az elkészítését. Ugyanakkor a szerződés tárgyát képezi a tervek kivitelezéséhez, vagyis a hulladékgazdálkodási rendszer konkrét megvalósításához szükséges támogatási kérelemnek az elkészítése, amellyel a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Program keretében próbálnak finanszírozást szerezni.

A hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítását közel 30 millió euróra becsülik. A támogatási kérelemhez szükséges a megvalósíthatósági tanulmány, a költséghaszon-elemzés, környezeti hatáselemzés, ezek előkészítése is a tervező cég feladata. Miután mindezt elfogadták az illetékes hatóságok, csak azután nyújthatja be Hargita megye önkormányzata támogatási kérelmét a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programhoz a finanszírozásra. Amint a brüsszeli hatóság pozitívan bírálja el a kérelmet, azután kezdheti el a nyertes konzorcium a műszaki tervek elkészítését, majd a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását, mely kiírás szintén a szerződés tárgyát képezi.

„A dokumentum aláírásával megtettünk egy újabb lépést a megyei hulladékgazdálkodás terén, és bár késésben vagyunk, mégis jó úton haladunk, hogy tartani tudjuk a 2012-es megvalósítási határidőt” – jelentette ki a szerződés aláírásakor Borboly Csaba. Radics Róbert pedig kifejtette, céljuk az uniós követelményeknek való megfelelés mellett egy olyan rendszer megtervezése, amely a minőségi szolgáltatás mellett alacsony díjszabású, ugyanakkor szeretnék meghonosítani a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítást.

Mint ismeretes, a Hargita megyei önkormányzat közel tíz éve keresi a megfelelő helyet egy, a Csíki- és Gyergyói-medencét kiszolgáló hulladéktározó létrehozására. Minekutána több lehetséges helyszín elfogadása lakossági ellenállásba ütközött, Gyergyóremete önkormányzata ajánlott fel egy 20 hektáros területet a 153D út mentén a Cserjés-dűlőben. A terület e célú felhasználására a múlt év novemberében írt alá szerződést a megyei, illetve a helyi önkormányzat.

A közbeszerzési eljárást a megyei hulladékgazdálkodási rendszer tervezésére múlt év decemberében indította el a megyei önkormányzat, azonban mivel a kiíráson vesztesnek minősült cégek óvást emeltek, illetve pert kezdeményeztek a marosvásárhelyi táblabíróságon, a szerződéskötés időpontja is eltolódott. Eközben a gyergyóremeteiek százfős csoportja ellátogatott a magyarországi sajókazai Hulladéklerakó és -Kezelő Központba, ahol megnézhették, milyen tározó lesz a községük határában.

Ugyanis korábban egy csoport aláírásokat gyűjtött a hulladéktározó létrehozása ellen, azzal együtt, hogy a végső döntést népszavazás előzte meg. A magyarországi látogatást követően azonban eloszlottak a kételyek, biztosította tegnap a Krónikát Laczkó Albert Elemér polgármester. „A Magyarországon látottakat le is filmeztük, így mindenki megtapasztalhatta, hogy mire adott engedélyt a helyi önkormányzat” – szögezte le a remetei elöljáró.

Átvállalná az élesdi feldolgozó a kolozsvári szemét egyötödét

Átvállalná és újrahasznosíthatná a kolozsvári háztartási és ipari szemét húsz százalékát az Élesden üzemelő Ecovalor hulladékkezelő cég. A vállalat képviselői tegnapi sajtótájékoztatójukon az Európai Unió Statisztikai Irodájának (Eurostat) adatait felhasználva rámutattak: Romániában a hulladék újrahasznosítása még gyerekcipőben jár.

A nyolc kelet-európai államban üzemelő Ecorec cégcsoport élesdi tagja azért időzítette épp június végére nyilvános ajánlatát, mert két éven belül Kolozs megye valamennyi szeméttelepe bezár, elsőként a kolozsvári pataréti szeméttelepre kerül lakat július 16-án, ugyanis ellenkező esetben az önkormányzatnak tonnánként 100 lej bírságot kell fizetnie a környezetvédelmi alapot kezelő hivatalnak. A kincses város napi 550 tonna hulladékot „termel”.

Az Eurostat 2008-as adatai szerint Romániában a hulladék 98-99 százalékát szeméttelepeken tárolják, és egy-két százalékát hasznosítják újra. Ennek egyik oka, hogy az újrahasznosítás többe kerül, mint a tárolás. Felix Stancu, a cég marketingmenedzsere elmondta, a pataréti szeméttelepen egy tonna szemét tárolása 7 lejbe kerül, miközben egy tonna hulladéknak az élesdi feldolgozóüzembe való szállítása 10 euró, azaz 42,2 lej.

Axel Peters, a vállalat vezérigazgatója arról számolt be, hogy Romániának összesen 5,5 milliárd euró áll a rendelkezésére, hogy megfeleljen az Unió környezetvédelmi előírásainak, ez pedig azt jelenti, hogy az olcsó, de korántsem környezetkímélő telepeket be kell zárni. Összehasonlításképp Németországban és Hollandiában a háztartási és ipari hulladék alig egy százalékát tárolják, 37 százalékát elégetik, több mint 40 százalékát újrahasznosítják, míg 17 százalékát komposztálják. Az Ecovalor cég a kolozsvári háztartási és ipari hulladék egyötödét képes újrahasznosítani, a szemét nagy részét a Holcim cementgyár használná fel.

Kiss Előd-Gergely

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
Hirdetés