2010. november 25., 08:312010. november 25., 08:31
„Sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak aludni az ajtócsapkodástól, a folyamatosan jövő-menő taxik keltette zajtól. Főleg hétvégenként van gond, ilyenkor itt-ott akár verekedések is kitörhetnek. Kellenek a bárok is, hiszen minden városban vannak, de azok csak civilizált körülmények között működhetnek” – jelentette ki a városvezető.
A városban nemrég ideiglenesen bevonták egy városközpontbeli szórakozóhely működési engedélyét, mivel ennek vezetősége a sorozatos felszólítások ellenére is megszegte a szabályokat. Emellett a csend megőrzése érdekében az önkormányzat tovább szándékszik szigorítani a tűzijátékok szervezésére vonatkozó rendeletét is.
„Elfogadhatatlan, hogy bárki bármikor rendezhet tűzijátékot. Sokan esküvőkre, születésnapokra nagy hangzavarral járó fényjátékot rendelnek. Jelenleg bizonyosfajta tűzijátékot engedélyez a tanácsi határozat, ám szigorítjuk a feltételeket” – mondta Ilyés, aki szerint bizonyos esetekben, ünnepeken lesznek hivatalosan szervezett tűzijátékok, ám ha mindennap rendeznek ilyen eseményt, az elveszíti varázsát, idegesítővé válik a lakosság számára. A polgármester úgy tudja, a tanácsi határozatot többen kijátsszák, és olyan pirotechnikai eszközöket is használnak, amelyek tilosak. Az elöljáró ezért is látja szükségesnek a szabályzat szigorítását.
Lebontják a Szatmárnémeti lakónegyedeiben lévő garázsok egy részét. „Azokat a garázsokat, amelyek ideiglenes engedéllyel épültek, vagy amelyekre nem adtunk ki építési engedélyt, lebontjuk. Helyükre modern parkolókat építenénk, így sokkal több autó elfér majd a tömbházak között, és az itt kialakítandó zöldövezeteknek köszönhetően a környezet is élhetőbb lesz” – mondta Ilyés Gyula polgármester. A területrendezés azonban nem tetszik minden lakosnak, egyesek bírósági úton kívánják megtámadni a döntést.
A városvezető tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, amennyiben az önkormányzat elveszíti a pert, nem foglalkozik tovább az illető terület modernizálásával, nem fordítanak pénzt a térségre, és más városrészeken valósítják meg az ide tervezett munkálatokat. Szemtanúk szerint sok lakótelepi garázst nem az autók tárolására használnak gazdáik, hanem a lakásokban fölöslegessé vált holmit tartják ott, a gépkocsikat pedig a közeli parkolókban hagyják.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.