Fotó: Haáz Vince
Bekövetkezett a csoda, rekordot döntött az új oltottak száma, és ha sikerül tartani a heti 400 ezres ritmust, gyorsabb lesz a negyedik hullám lefutása, hamarabb csökkennek a fertőzési számok, ugyanakkor visszaesik az elhalálozások száma – mondta megkeresésünkre Lorenzovici László egészségügyi elemző.
2021. október 27., 18:412021. október 27., 18:41
Az orvos és közgazdász végzettségű egyetemi oktató kifejtette, egy hét alatt 64 százalékkal nőtt a felhasznált dózisok száma, és kirobbanóan növekedett, 110 százalékkal az első dózissal immunizáltak száma. Jobb később, mint soha – összegezte a szakértő. Hozzátette,
másrészt a hivatalosan kimutatott új fertőzések száma egy hét alatt közel 105 ezer volt. Viszont a számok alapján a plató közelében lehet a járványgörbe, hiszen a pozitív tesztek aránya stagnál, az új esetek száma is csak 4 százalékkal növekedett. Az új esetek számának növekedése már a megszorító intézkedések miatt, a kéthetes kényszervakáció miatt is leáll, de ha megmarad az oltakozás üteme, még inkább lelassulhat a járvány terjedése, hamarabb véget ér a negyedik hullám – mutatott rá Lorenzovici László.
Azt túl optimista vélekedésnek tartja, hogy ez két-három hét múlva megtörténik, hiszen a járványgörbe általában annyi idő alatt laposodik el, amennyi idő alatt feljutott a csúcsra. Július közepén volt a legalacsonyabb a heti új esetszám, három hónap alatt jutott az ország a hullám csúcsára,
– mondta a szakértő. Hozzátette, másik fontos szempont, hogy ilyen körülmények között kevesebb halálos áldozata lesz a járványnak, még akkor is, ha lesznek fertőzöttek. Az elmúlt héten elhunytak 92 százaléka nem volt beoltva, tehát ha az átoltottsági arány magasabb lenne, durván számolva tízszer kevesebb halnának bele a fertőzésbe – szögezte le.
Ha sikerül tartani a heti 400 ezres ritmust az immunizálásban, ennyien kapják meg hetente az első dózist, akkor az év végéig még legalább három millió ember szerez védettséget, így a beoltottak száma eléri a 9,5 milliót. Ez az összlakosság mintegy fele, nem rossz arány, de még mindig nem elég a nyájimmunitáshoz.
Lorenzovici László rámutatott, az ötödik hullám elkerülhetetlen, hiszen nem lesz száz százalékos átoltottság és védelem, de annak mérete az átoltottsági aránytól függ. Ha minél többen beoltatják magukat, lehet, csak „borsószemnyi” lesz az ötödik hullám – szögezte le az elemző. Abban bízik, kitart az oltakozási lendület, az emberek racionálisan döntenek.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
szóljon hozzá!