
Gazda Zoltán
Fotó: Nagy D. István
Agyalágyult kezdeményezésnek tartja a székelyek magyarországi honos népcsoporttá nyilvánítását Gazda Zoltán. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Krónikának kifejtette, bízik benne, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elutasítja a javaslatot.
2017. november 13., 22:362017. november 13., 22:36
„Agyalágyult elképzelés, hogy a keleti határt évszázadokig védő székelységet most kisebbségnek nyilvánítsák Magyarországon.
– szögezte le a sepsiszéki elnök. Hangsúlyozta: bőven elég, hogy Romániában kisebbség a székelység, semmi szükség arra, hogy Magyarországon is ezt a státust kapja.

A Székelyek Világszövetsége szerint a székelyek honos népcsoporttá nyilvánításának lényege, hogy jogilag kimutassák a székelységet Magyarországon is.
Úgy véli, a kezdeményezés „etnobizniszgyanús”, hiszen Magyarországon a kormány finanszírozza a kisebbségeket, az önkormányzati választásokon is indulhatnak képviselőik.
Gazda Zoltán úgy véli,
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön helybenhagyta a budapesti Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amelyben még a nyáron hitelesítették a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést, így indulhat az aláírásgyűjtés. Ha megvan a szükséges számú kézjegy, akkor az NVB kikéri az ügyben a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az akadémia véleményével és az összegyűlt aláírások számával együtt felterjeszti kérelmet az Országgyűléshez.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!