A tegnapi találkozón közvetítőként jelen volt Cseke Attila szakminiszter is. A tárgyalás eredményéről közös megegyezéssel azonban a felek nem kívántak nyilatkozni, mint hangsúlyozták, abban bíznak, hogy a ma folytatódó egyeztetésen már megállapodás születhet. Az egészségügyi minisztérium egyeztetések után kiadott közleményében az áll, hogy bár több ponton sikerült megegyezni, még folytatni kell a tárgyalást. A háziorvosok ugyanis ígéretet tettek, amennyiben sikerül valamennyi vitatott pontban megegyezni, csütörtöktől újra a megszokott rendben kaphatnak kedvezményes árú vagy ingyenes gyógyszereket a betegek, illetve ismét állítanak ki beutalókat és a betegszabadságoláshoz szükséges iratokat.
Az új keretszerződés múlt heti elfogadása előtt egyébként a dokumentum egyik pontját maga a tárcavezető is kifogásolta. Arról a kitételről van szó, amely szerint a krónikus betegek csak egy bizonyos, általuk választott gyógyszertárban juthatnak majd hozzá ártámogatott gyógyszereikhez. A családi patikának is nevezett ötlettel kapcsolatban az orvosi kamara és jó néhány, a betegek érdekeit védő szervezet is nehezményezte, hogy a páciensek számára kényelmetlenséget okoz, hiszen ha éppen akkor volna szükségük a gyógyszereikre, amikor nem a családi patikájuk közelében, hanem mondjuk egy másik városban tartózkodnak, vagy hazautaznak, vagy kifizethetik az egyébként nekik kedvezményesen járó orvosság teljes árát.
A Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége nemrég közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az ártámogatott gyógyszerekre utalt pénzösszeg általában hamar elfogy, és megeshet, hogy a „családi patika” épp azok között a gyógyszertárak között lesz, ahol már nem adhatnak ingyenes készítményeket, a többiben pedig, ahol esetleg még volna rá lehetőség, a beteg csak pénzért kaphat. A miniszter csak úgy volt hajlandó aláírni az új keretszerződés tervét, ha ezt a tételt törlik belőle, ami meg is történt, s így a március 31-i kormányülésen már a módosított szerződést fogadták el, tájékoztatott a szaktárca.
„Holnap folytatjuk az egyeztetéseket, és amennyiben elfogadható, kielégítő választ kapunk, amelyet papírra vetnek, és amelynek a jogi keretei is megfelelőek, csütörtöktől folytatjuk a munkát, szerződés szerint” – erősítette meg a Krónika megkeresésére a minisztériumi bejelentést Soós Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke. Egyébként az elmúlt hét végén több Hargita megyei háziorvos is aláírta a keretszerződés nem végleges formáját, azt a verziót, amelyet éppen a háziorvosok szövetsége vétózott meg.
Ez a dokumentum Soós szerint kedvezőtlen feltételeket teremt az orvosok számára a gyógyszerkvóta bevezetésével, illetve azzal, hogy maximálisan 20 főre korlátozná az egy nap alatt megvizsgálható betegek számát. „Sajnos az orvosi társadalom sem mentes attól, hogy megfelelő tájékozódás nélkül aláírjon egy szerződést” – fogalmazott. Véleménye szerint azonban nem az az országos szinten megközelítőleg 10 százaléknyi háziorvos oldja meg a társadalom és a páciensek problémáját, aki figyelmetlenül cselekedett. „Az egészségbiztosítási pénztárnak nem érdeke megváltoztatni azokat a kedvezőtlen szerződéseket, amelyeket néhányan már aláírtak” – véli Soós, aki szerint a már aláírt dokumentumok módosítására újabb kiegészítő szerződésre lenne szükség.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.