Fotó: Veres Nándor
Országszerte 150 iskolában folytatódik a Meleg étel az iskolákban elnevezésű kísérleti program, ugyanakkor az új tanévben a hagyományos pékáru és tejtermék mellett a kisdiákok friss gyümölcsöket és zöldségeket is kapnak – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2021. augusztus 20., 08:362021. augusztus 20., 08:36
Elmondta, csütörtöki ülésén a kormány jóváhagyta a Meleg étel az iskolákban program folytatását lehetővé tevő sürgősségi rendeletet, amelynek idén 46,4 millió lejes költségvetése lesz. Emellett elfogadta a határozatot, amely összesen 501 millió lejt biztosít a különböző iskolai programokra, így például a hagyományos tej-kifli programra, illetve a friss gyümölcsöt és zöldséget biztosító programra, amelynek költségvetése 76 millió lej.
– idézte a miniszteri bejelentést az Agepres.
Cîmpeanu arról is beszámolt, hogy a kabinet jóváhagyta azt a határozatot is, amelynek értelmében az idei érettségin 10-esre vizsgázó diákok 3000 lejes, a képességfelmérő vizsgán 10-es osztályzatot elérő tanulók pedig 1000 lejes pénzjutalomban részesülnek. A miniszter szerint 163 érettségiző és 132 képességvizsgázó diákról van szó.
Mint mondta, az osztályok létszámának csökkentése, illetve a 39 új óvoda megnyitása miatt kell növelni az állások számát, és a kabinet jóváhagyta az erről szóló határozatot. Jelenleg 286 550 pedagógusi állás van a közoktatásban, ehhez még hozzáadódik 3500, magyarázta.
A 185-ös törvény értelmében egy elemi osztályban legtöbb 25 gyermek tanulhat, 5–8. osztályban 29 lehet a maximális létszám, a középiskolai osztályokban pedig 33, kivéve a 9. osztályt, amely esetében az idén hozott miniszteri rendelet 26-os, illetve 24-es maximális létszámot állapít meg, tagozattól függően, emlékeztetett az oktatási tárca vezetője.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
szóljon hozzá!