Hirdetés

Fölösleges volt az iskolaigazgatói vizsga?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az iskolaigazgatói versenyvizsgára vonatkozó módszertan módosítása volt az első intézkedése a frissen kinevezett oktatási miniszternek, aki lehetővé tette a megmérettetésen elbukott pályázók kinevezését. A döntésnek nem örülnek mindenhol, a PNL szerint pedig az intézkedés törvénytelen.

Bíró Blanka

Dávid Anna Júlia

Kőrössy Andrea

2017. január 09., 10:282017. január 09., 10:28

Mégis ki lehet nevezni ideiglenesen iskolaigazgatónak, valamint aligazgatónak azokat, akiknek nem sikerült a versenyvizsgájuk, illetve eddig intézetvezetőként tevékenykedtek, de nem jelentkeztek az országos megmérettetésre. Erről az új oktatási miniszter döntött, amely az intézkedésről még pénteken értesítette a megyei tanfelügyelőségeket. Pavel Năstase, a tanügyi tárca frissen kinevezett vezetője a News.ro hírügynökségnek azzal érvelt a Cioloş-kormány által kidolgozott módszertan módosítása mellett, hogy az iskolák nem maradhatnak igazgató nélkül, az előírások szerint pedig mától az ország mindegyik tanintézete élére ki kell nevezni a tantestület által választott pedagógusokat.

Mint ismeretes, a versenyvizsgán átmenő osztályzatot szerzett pályázókat már decemberben kinevezték négy évre, azokban az iskolákban pedig, ahol senkinek nem sikerült a vizsgája, a vezetőtanácsnak kellett megneveznie a tisztség betöltésére legalkalmasabbnak tartott jelöltet. Sok helyen azonban a tantestület a volt, sikertelenül vizsgázott vagy a megmérettetésre nem jelentkezett igazgatót választotta meg, az eredeti módszertan alapján azonban őket nem nevezhette ki a tanfelügyelőség. Pavel Năstase hangsúlyozta: a módosítás értelmében ezek a pedagógusok ideiglenesen, a következő versenyvizsgáig tölthetik be a vezetői tisztséget.

Az iskolaigazgatói versenyvizsgára vonatkozó módszertan módosítása volt az első intézkedése a frissen kinevezett oktatási miniszternek, aki lehetővé tette a megmérettetésen elbukott pályázók kinevezését. A döntésnek nem örülnek mindenhol, a PNL szerint pedig az intézkedés törvénytelen.
Mégis ki lehet nevezni ideiglenesen iskolaigazgatónak, valamint aligazgatónak azokat, akiknek nem sikerült a versenyvizsgájuk, illetve eddig intézetvezetőként tevékenykedtek, de nem jelentkeztek az országos megmérettetésre. Erről az új oktatási minisztérium döntött, amely az intézkedésről még pénteken értesítette a megyei tanfelügyelőségeket.

Pavel Năstase, a tanügyi tárca frissen kinevezett vezetője a News.ro hírügynökségnek azzal érvelt a Cioloş-kormány által kidolgozott módszertan módosítása mellett, hogy az iskolák nem maradhatnak igazgató nélkül, az előírások szerint pedig mától az ország mindegyik tanintézete élére ki kell nevezni a tantestület által választott pedagógusokat. Mint ismeretes, a versenyvizsgán átmenő osztályzatot szerzett pályázókat már decemberben kinevezték négy évre, azokban az iskolákban pedig, ahol senkinek nem sikerült a vizsgája, a vezetőtanácsnak kellett megneveznie a tisztség betöltésére legalkalmasabbnak tartott jelöltet. Sok helyen azonban a tantestület a volt, sikertelenül vizsgázott vagy a megmérettetésre nem jelentkezett igazgatót választotta meg, az eredeti módszertan alapján azonban őket nem nevezhette ki a tanfelügyelőség. Pavel Năstase hangsúlyozta: a módosítás értelmében ezek a pedagógusok ideiglenesen, a következő versenyvizsgáig tölthetik be a vezetői tisztséget.

Országos szinten hatszáz vezetői tisztséget érint a módosítás

Năstase rámutatott: az ügyben egyeztettek a megyei főtanfelügyelőkkel, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is figyelmeztette őket, hogy az eredeti módszertan vonatkozó előírása hátrányosan megkülönböztet egyes szakembereket. A miniszter elmondása szerint az intézkedés országos szinten 358 igazgatói, illetve 308 aligazgatói posztot érint.
Nem tartja jó ötletnek a módosítást Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, aki attól tart, a tanintézetvezetők ezután könnyelműen tekintenek a megmérettetésekre.

„A vizsga a legigazságosabb módja annak, hogy valaki egy tisztséget elfoglaljon” – magyarázta Görbe. A megyében egyelőre 17 igazgatói és 22 aligazgatói állás betöltetlen, mivel a tantestületek a kinevezésre korábban nem jogosult személyeket választottak. A Hargita megyei tanfelügyelőség pénteken késő délután kapta meg a módosításra vonatkozó értesítést, Görbe Péter pedig ennek nyomán mára vezetőtanácsi ülést hívott össze, és videokonferenciát is terveznek a minisztérium képviselőivel, mert számos kérdés felmerült. A főtanfelügyelő hangsúlyozta: újratárgyalják a kinevezésre vonatkozó döntéseket, a legfontosabb szempont viszont továbbra is az, hogy az érintett munkaközösség támogassa a leendő intézetvezetőt. Hargita megyében ugyanis olyan iskola is van, ahol a pedagógusok nem választották meg a korábban vezetői tisztséget betöltött kollégájukat.

Görbe Péter: új versenyvizsgát kellene szerveznie a szaktárcának

A székelyföldi megyében egyébként számos igazgató azért nem tudott jelentkezni a vizsgára, illetve azért nem szerzett átmenő jegyet, mert nem tagja az oktatásmenedzsmenti országos szakértői testületnek, ez pedig kizáró jellegű kritérium volt. Görbe Péter szerint esetükben elfogadható, hogy mégis ki lehet őket nevezni intézetvezetőnek, viszont más a helyzet azokkal, akik nem tudtak átmenő jegyet szerezni mondjuk az írásbelin. A főtanfelügyelő úgy véli: a minisztériumnak új versenyvizsgát kellene szerveznie a betöltetlenül maradt állásokra.

Kovászna megyében mindössze egyetlen tanintézet, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola maradt vezető, konkrétan aligazgató nélkül, a tanfelügyelőség ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy a mai határidőig minden állást betöltsenek. Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónikának kifejtette: már az új miniszter intézkedése előtt megoldották a kinevezésekkel kapcsolatos hiányosságokat. Hangsúlyozta: nem volt egyszerű minden iskolában olyan jelöltet találni, aki megfelelt a korábbi módszertan elvárásainak, a minisztérium pedig sokáig hajthatatlannak bizonyult, biztosak voltak abban, hogy ha törik, ha szakad, alkalmazniuk kell az előírást.

Kiss Imre szerint a tanfelügyelőség egyetlen kinevezést sem von vissza, de megtörténhet, hogy olyanok visszalépnek, akik kényszerből vállalták el a tisztséget. Ebben az esetben a tantestület javasolhatja újra azt a korábbi igazgatót, aligazgatót, akit az eredeti módszertan miatt nem nevezhettek ki. „Ez újabb iratcsomókat, bürokratikus munkát jelent, holott karácsony óta megállás nélkül azon dolgozunk, hogy minden tanintézetben találjunk megoldást, véglegesítsük az áthelyezéseket, iskolakezdésig módosítsuk az órarendeket, az új igazgatók óráira találjunk tanárt” – panaszolta Kiss Imre.

PNL: a módszertan módosítása törvénytelen

Elképzelhető, hogy a bonyodalmaknak ezzel nincs vége, Raluca Turcan, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke szerint ugyanis Pavel Năstase oktatási miniszter törvénytelenséget követett el. Turcan úgy nyilatkozott: egy országos vizsgára vonatkozó módszertant nem lehet a tanfelügyelőségeknek küldött értesítéssel módosítani, egy ilyen intézkedést ugyanis kizárólag egy másik miniszteri rendelettel lehet végrehajtani. A PNL ideiglenes elnöke egyébként úgy véli: a kialakult helyzet olyan, mintha az érettségin megbukott diákoknak is ugyanolyan oklevelet adnának, mint az átmenő osztályzatot szerzett végzősöknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés