2008. december 21., 16:592008. december 21., 16:59
Az EP-képviselő, a 19 évvel ezelőtti események egyik főszereplője elmondta: még ma is sokan megkérdőjelezik az 1989. decemberében a református templom előtt történtek hitelességét.
„Vannak, akik egyszerűen puccsnak minősítik az ott történteket, és úgy vélik, hogy ahhoz csak egy eszköz voltam csupán. Temesváron \'89-ben egy spontán, valódi ellenállás bontakozott ki. Az viszont elmondható, hogy ennek elfojtására valóban egyféle puccsot rendeztek meg a városban, ami aztán az egész országra kiterjedt” – hangsúlyozta beszédében Tőkés. A püspök szerint a posztkommunista korszakot sajnálatos módon társadalmi visszarendeződés, megalkuvás, a decemberi eszmékről való lemondás jellemzi.
„Lehangoló tapasztalataink szerint a meghátrálás kísértése és veszélye a diktatúra bukása óta is éppen olyan nagy, és éppen olyan súlyos következményekkel járhat, mint annak előtte. Tulajdonképpen erről is szól az egész posztkommunista korszak és társadalmi visszarendeződés: az opportunista megalkuvásról, az eredeti forradalmi célok és eszmények feladásáról. Románia félrevezetett népének a meghátrálásáról. Sokak félreállásáról, beletörődéséről. Akik egykor a szabadságért, az igazságért halni mertek volna, most élni nem tudnak, nem mernek érte” – fogalmazott az EP-képviselő.
A nyílt sajtótájékoztató formájában meghirdetett rendezvényt követően a megemlékezők megkoszorúzták a templom falán található, a forradalom kezdetére emlékeztető márványtáblát és Csizmarik László karnagy emléktábláját, akit 1989. december 17-én gyilkoltak meg Temesváron, miközben a \"Deşteaptă te, române\", azóta államhimnusszá választott dal szövegét osztogatta. Végezetül fejet hajtottak és elhelyezték a kegyelet koszorúit Újvárossy Ernő sírjánál, akit Temesvár első halottjaként tartanak számon.
A Tőkés László akkori temesvári lelkész mellett kiálló Újvárossy Ernőt 1989 szeptemberében gyilkolták meg, máig kiderítetlen körülmények között.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.