
Fotó: Gönczi Ákos
2009. szeptember 30., 09:152009. szeptember 30., 09:15
Fodor Imre már nem az Erdélyi Magyar Szövetség létrehozásában, hanem az Erdélyi Autonómia Tanács megalakításában gondolkodik. Ezt minden erdélyi magyar szervezetet átfogó szövetségként képzeli el, amelyben helyet kapnának a magyar pártok, történelmi egyházak, bizonyos szakmai és civil szervezetek képviselői.
Korábbi javaslatához képest az SZNT volt elnöke nem csupán egyszerű névváltoztatást eszközölne. Amint a Krónikának elmondta, a szervezet keretében elhangzó kritikák nyomán átgondolta az egységesítő tervet és arra a következtetésre jutott, hogy az erdélyi magyarságnak nem annyira egyeztető fórumra, mint inkább egy szakmai testületre lenne szüksége. Véleménye szerint az autonómiatanácsban sem az ideológiáknak, sem a politizálásnak nem volna helye.
Fodor és az összefogást kidolgozó társai úgy vélik, hogy az egyházak, a szakmai és civil szervezetek jelentős része készen áll elfogadni az Erdélyi Autonómia Tanácsot és az abba való belépést. „Meggyőződésem, hogy a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is ezt az utat választja. Ami pedig a két pártot, az RMDSZ-t és az MPP-t illeti, csak reménykedni tudok abban, hogy néhány hónapon belül soraikban is lényeges túlsúlyba kerülnek azok, akik a teljes összefogást támogatják” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó Fodor.
Ennek kapcsán arról kérdeztük, mivel magyarázza, hogy „házon belül”, az SZNT-ben sem aratott egyöntetű sikert az összefogást szorgalmazó tervével. Mint ismeretes, maga a Székely Nemzeti Tanács jelenlegi elnöke, Izsák Balázs is elutasítóan szólt az elképzelésről, ellenezve az SZNT bevonását bármiféle gyűjtőszervezetbe. Az SZNT-ben kialakult ellenvéleményeket Fodor két tényezőnek tulajdonítja.
„Egyrészt amióta Tőkés László formailag úgymond kiegyezett az RMDSZ-szel, a szélsőségesek vonala erőre kapott. Szó sincs arról, hogy az SZNT-ben többségbe kerültek volna, de egyre hangosabban vetik Tőkés szemére azt, amit ők árulásnak neveznek. Szerintük addig, amíg Tőkés az RMDSZ-szel paktál, nincs mit egyeztetnünk a volt püspökkel. A másik gondot valóban a testület elnöke okozza.
Minden kvalitása és eddigi megvalósítása ellenére Izsák Balázs elköveti azt a hibát, hogy azt vallja: a Székelyföld területi autonómiájának a kiharcolásában egyetlen hiteles szervezet létezik, és az az SZNT” – sorolta az akadályokat Fodor Imre. Utódjával ellentétben ő azt vallja, hogy mindenki, akinek szívügye az autonómia és jóhiszeműen, korrektül ennek a megvalósításáért küzd, hitelesen teszi.
Fodor Imre szerint az elkövetkezendő kilenc hónap kizárólag a teljes összefogásban gondolkodók munkájáról fog szólni. „Én és azok, akik mellém álltak, folytatjuk a párbeszédet mindazokkal, akiket meg szeretnénk nyerni közös ügyünknek” – szögezte le Fodor Imre, aki úgy érzi, jó előjelnek számít az a sok pozitív viszszajelzés, amit mind a politikai, mind az egyházi vagy civil vezetőktől, papoktól kapott.
Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.