
Fotó: A szerző felvétele
2010. június 28., 10:272010. június 28., 10:27
„Nem értem, milyen jogon matatnak bele az m1 és az m2 műsorába, hogy kiválasszák, mit szabad és mit nem szabad nekem a műsorkínálatból megnézni. Ezt cenzúrának nevezik! – elégedetlenkedett a betelefonáló. – Olyan, mintha a postás fekete festékkel mázolná be az általam megrendelt újság bizonyos cikkeit. Meglehet, hogy holnap vagy holnapután a magyar tévécsatornák híradóit feketítik be, mondván, hogy nézzük a román híradót.”
Amint a panasztevő felvilágosított, a román köztelevízió világbajnoksági közvetítései semmiképpen nem pótolják a magyar tévé közvetítését. A magyar televízió ugyanis az egy időben zajló mérkőzéseket is élőben közvetítette az m1-es és az m2-es csatornán. A román közszolgálati tévé az egyik mérkőzést felvételről sugározta. A hét végére a Romtelecom Dolce is változtatott a feliraton. Immár csak román nyelven közölte, hogy az intézkedést az RTV kizárólagos közvetítési jogai teszik szükségessé.
„Elképzelheti, hogy mi sem jókedvünkből állítjuk le a magyar vb-közvetítések sugárzását – nyilatkozta a Krónikának Cristina Ionela Popescu, a Romtelecom PR-igazgatója. – Azt követően azonban, hogy hivatalosan felszólítottak erre, nem volt más választásunk.” Az igazgató hétfőre ígérte, hogy alaposabban utánanéz a történtek jogi oldalának, és válaszol például arra a kérdésünkre, hogy miért minősítik fontosabbnak az RTV és a FIFA kizárólagossági szerződését, mint azokat a szolgáltatói szerződéseket, amelyeket a Dolce magyar csomagjának az előfizetőivel kötöttek.
Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) magyar tagja kérdésünkre elmondta, őt is folyamatosan hívják a panaszosok. Elmondta, tudomása van arról, hogy kőkemény szerződések köttetnek a sportközvetítések és a filmek sugárzásának a kizárólagosságáról. „Az audiovizuális tanács jogi úton aligha avatkozhat be ezeknek a rendszerébe – tette hozzá. – Azt lehetne esetleg felvetni, hogy a kizárólagossági jogokat ne területre, hanem nyelvre adják. Lehet azonban, hogy ez amennyi kérdést megold, ugyanannyit meg is nyit.” Szász Attila elmondta, személy szerint csak annyit tehet, hogy informális csatornákon próbálja meggyőzni az RTV illetékeseit a tilalom fölöslegességéről. A Román Televízió azonban jelenleg igazgatótanács nélkül működik, az új testület tagjairól várhatóan szerdán szavaz a parlament.
| Tőkés László EP-alelnök a Krónikától értesült a közvetítési jogokkal kapcsolatos visszásságokról. „Feltételezem, hogy nemcsak Romániában tapasztalhatók a kizárólagossági jogokból fakadó hasonló bonyodalmak – nyilatkozta lapunknak az Európai Parlament alelnöke. – Azt hiszem, hogy amiként az Európai Unió annak idején el tudta érni, hogy a mobilszolgáltatók drasztikusan csökkentsék az Unión belüli országok közötti telefonbeszélgetések díjait, úgy ezen a területen is találhatna valamilyen megoldást. Mindenképp javasolni fogom az eset megvizsgálását.” |
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.