Hirdetés

Florea polgármester helyettesét javasolja Pro Urbe díjra

Dorin Florea polgármester bejelentette: a jövő héten zajló városnapok alkalmával Pro Urbe díjjal jutalmazná barátját és üzlettársát, Claudiu Maior alpolgármestert. Javaslatát a holnapi tanácsülésen terjesztené a testület elé.

Máthé Éva

2010. május 19., 14:522010. május 19., 14:52

A vásárhelyiek jól tudják, milyen botrányos intézkedéssorozat nyomán érte el a polgármester azt, hogy egykori tanácsosa, Claudiu Maior – akit később önkényesen a város menedzserévé léptetett elő – alpolgármesteri címet kapjon.

Most, amikor a korábbi nézeteltérések miatt kérdésessé vált, hogy idén a Marosvásárhelyi Napok alkalmával egyáltalán adományoznak-e díszpolgári címeket és Pro Urbe díjakat, egy ilyen javaslat várhatóan felháborodást kelt majd a városban. Pro Urbe díjakat eddig csak olyan külföldi személyiségeknek adományozták, akik sokat tettek a város előmeneteléért. A díszpolgári címet egyes városatyák azzal kompromittálták, hogy kierőszakolták: a köztudottan nacionalista beállítottságú Lazăr Lădariu költő is megkapja a kitüntetést. Emiatt többen – például Smaranda Enache és a volt megyei tanácselnök, Virág György – visszaadták a korábban elnyert titulust.

Ezzel egy időben az egyik helyi internetes hírportálon megjelent beszámoló igencsak felborzolta a vásárhelyiek kedélyét. A citynews szerint a polgármesteri hivatalban egyesek horribilis havi jövedelemmel rendelkeznek. Az adatok az interneten is megtalálhatók, személyi jövedelembevallási oldalakról származnak. Kiss Imola gazdasági igazgató például havi 10 ezer lejnél is többet visz haza, ugyanez mondható el a főjegyző Maria Ciobanuról is. Florea több, mint 6 ezer lejt, Csegzi Sándor alpolgármester valamivel több, mint 5 ezer lejt, Szövérfi László adóbehajtó osztályvezető 7 ezer lejt keres, Claudiu Maior „csak” 1500 lej körüli javadalmazásban részesül.

Megtudtuk: a fenti adatok a 2008-as havi átlagjövedelemre vonatkoznak. Kiss Imola szerint bruttó összegről van szó. „Korábban több éven át nem kaptam meg a szabadságpénzemet, no meg a szakszervezetünk által megnyert per nyomán visszamenőleg megkaptunk bizonyos elmaradt járandóságokat. S egyéb pluszjuttatások is voltak. Egyébként most 3200 lejt szoktam hazavinni” – mondta a gazdasági igazgató. Szövérfi László lapunknak azt állította: tévesen írta be az összeget, és ki kell javítsa, mert mostanában nettó 2700 lejt visz haza havonta. Csegzi Sándor alpolgármester a Krónikának havi 3700 lejes havi jövedelemről számolt be.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés