Hirdetés

Filozófiai kert a könyvtárban: megnyílt Nagyváradon Wagner Nándor békét hirdető alkotása

•  Fotó: Szent László Napok/Facebook

Fotó: Szent László Napok/Facebook

Wagner Nándor-kiállítás nyílt kedden a világhírű szobrász szülővárosában, Nagyváradon a város magyarságának ünnepe, a Szent László Napok keretében.

Krónika

2023. június 20., 19:392023. június 20., 19:39

2023. június 20., 19:432023. június 20., 19:43

A Bihar megyei könyvtár előterében nyílt tárlat a Magyarországon, Svédországban és Japánban hírnevet szerzett szobrász főművének, a Filozófiai kertnek a másolatát mutatja be. A szoborcsoport teljes nagyságú, 3D nyomtatóval készült másolatát Wagner Nándor születésének 100. évfordulója alkalmából tavaly állították ki a Műcsarnokban, ez tekinthető meg Nagyváradon is.

Wagner Nándor élete legfontosabb alkotásának nevezte a Filozófiai kert című szoborcsoportot.

Hirdetés

Ennek körben álló alakjai az öt nagy gondolkodó – Ábrahám, Ekhnaton, Jézus Krisztus, Buddha és Lao-Ce –, míg a körön kívül, egy vonalban Assisi Szent Ferenc, Bódhidharma és Mahatma Gandhi áll. A szoborcsoport egy-egy példánya Tokióban és Budapesten, a Gellért-hegyen áll. A nagyváradi kiállításon a szoborcsoport kópiája mellett a művész és felesége, Wagner Chiyo mellszobra is megtekinthető. A tárlat közönségét Ancuta Florina Șchiop, a Bihar megyei könyvtár igazgatója és Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte. Ancuța Florina Șchiop párhuzamot vont a kiállítás és Nagyvárad multikulturalitása között; szerinte ettől az együttéléstől különleges város Várad, és a kiállítás témája is ezt az aspektust húzza alá. Jelezte, a nyár végéig lehet megtekinteni Wagner Nándor alkotását.

Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora beszédében a mű spirituális üzenetére hívta fel a figyelmet: mindegyik alaknak a gondolata ugyanarra mutat, a maradandóra, az örökkévalóra. Úgy vélte, a mű a békét jelképezi és együttgondolkodásra, meditációra hív. „Mindeniknek volt egy fontos, központi gondolata, és mind arra az egyre utalt” – mutatott a rektor a kör közepére, amely előtt Ábrahám leborul és a többiek is fejet hajtanak. Wagner Nándor életpályáját Wehner Tibor művészettörténész ismertette. Kiss Sándor, a művész hagyatékát ápoló és a tárlat létrehozásában segítő Academia Humana Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte, hogy az alkotó hogyan vallott művéről: „Ebben az alkotásomban igyekszem minden lehetőséget megadni a kultúráknak, hogy közeledjenek egymáshoz azzal, hogy mindegyiket egyenlően kezelem”.

Elhangzott, hogy a tárlat kezdeményezői szeretnék, ha Tokió és Budapest után Nagyvárad is otthont adhatna a szoborcsoportnak, melynek meg is lenne a helye a PKE közelében kialakítandó kis téren, melyet zsinagóga, református és ortodox templom fog közre. A világhírű képzőművésznek már van alkotása szülővárosban, József Attila egészalakos szobrát 2005-ben állították fel.

Wagner Nándor (1922. október 7. – 1997. november 15.) Nagyváradon született, iskoláit szülővárosában végezte, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot és festészetet tanult. Az 1956-os forradalom leverése után elhagyta Magyarországot és Svédországban telepedett le, ahonnan 1967-ben Japánba költözött, 1997-ben itt is hunyt el. Alkotótevékenysége mindhárom országhoz kötődik, Magyarországon, Svédországban és Japánban is több köztéri szobra van.

korábban írtuk

Nagy találkozás: elrajtolt Nagyváradon a Szent László Napok
Nagy találkozás: elrajtolt Nagyváradon a Szent László Napok

A vasárnapi nulladik nap után hétfőn hivatalosan is elrajtolt a nagyváradi Szent László Napok idei, 11. kiadása, amely hét napon keresztül gazdag programkínálattal várja a közönséget a bihari megyeszékhelyen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés