Hirdetés

Nagy találkozás: elrajtolt Nagyváradon a Szent László Napok

A debreceni Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagálája Molnár Levente operaénekessel (jobbra) •  Fotó: Szent László Napok/Facebook

A debreceni Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagálája Molnár Levente operaénekessel (jobbra)

Fotó: Szent László Napok/Facebook

A vasárnapi nulladik nap után hétfőn hivatalosan is elrajtolt a nagyváradi Szent László Napok idei, 11. kiadása, amely hét napon keresztül gazdag programkínálattal várja a közönséget a bihari megyeszékhelyen.

Hírösszefoglaló

2023. június 19., 22:422023. június 19., 22:42

2023. június 20., 02:042023. június 20., 02:04

Délután koszorúzással kezdődött a rendezvénysorozat, a szervezők fejet hajtottak Szent Lászlónak a római katolikus székesegyház előtti szobránál. Ugyancsak délután festmények, művészfotók, üvegfestmények, mixmédia felvonultatásával összművészeti kiállítás nyílt a nagyváradi várban.

Este tartották ugyanakkor a nyitógálát a Szigligeti Színházban, ahol a Kodály Filharmonikusok centenáriumi operagáláját is megtekinthette a közönség.

Hirdetés

A nyitógálán mondott ünnepi beszédében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy napjainkban is égető szükség van a békességre és egységre törekvés Szent László által mutatott példájára. A partiumi város magyarságának ünnepén mondott beszédében a politikus emlékeztetett: 940 éve Szent László kezdeményezte Magyarország első szentjeinek – Szent István király, Szent Imre herceg és Szent Gellért püspök – avatását a pápánál, pedig a lovagkirály nagyapját, Vazult Szent István vakíttatta meg, de ő megbocsátott neki. „Ez a kegyesség is része annak a szellemi-lelki örökségnek, ami lovagkirályunkat a legnagyobbak közé emelte” – mondta a teltházas Szigligeti Színházban.

Zatykó Gyula főszervező szerint az egyesületnek missziója Szent László örökségének tudatosítása •  Fotó: Szent László Napok/Facebook Galéria

Zatykó Gyula főszervező szerint az egyesületnek missziója Szent László örökségének tudatosítása

Fotó: Szent László Napok/Facebook

Szilágyi Péter szerint ma is nyitottnak kell lenni a lovagkirály emlékéhez méltó megbocsájtásra, mivel az elmúlt évszázadnak a Kárpát-medence népein ejtett sebei néhol még gyógyulásra szorulnak. „Ez a megbocsátás jelenti a Kárpát-medence jövőjét. Ez a kulturális sokszínűség, valamint az országok és népek közti jószomszédi viszony megőrzésének a kulcsa” – idézte az államtitkárt az MTI. Közölte, az elmúlt évtized sok szempontból előrelépéseket hozott, ma már Magyarország a szomszédjaival együtt dolgozik a Kárpát-medence közös építésén, a magyarság szülőföldön való megmaradásán.

A rendezvény mottójára – Nagy találkozás – utalva elmondta: Szent László lelki alkatának felidézése nagy találkozás minden nemzedéknek, benne találkozik „a nagy államférfival, a nemzetegyesítővel, a magyarság védelmezőjével”.

„Nemzetünk egységét az mutatja meg a legvilágosabban, hogy nyitottak vagyunk erre a találkozásra, kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit tanulhatunk tőle” – jelentette ki Szilágyi Péter. Hangsúlyozta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a határon túli magyarságnak is minél több lehetősége legyen a találkozásra, és ezáltal a közösségek erősítésére, építésére. Ezért támogat több száz rendezvényt, ahol a külhoni magyarok találkozni tudnak, meg tudják mutatni magukat a velük együttélőknek. „Mindez mutatja, hogy életerős, múltjához és kultúrájához ragaszkodó nemzet vagyunk” – értékelt a politikus.

Koszorúzás és főhajtás a lovagkirály szobránál •  Fotó: Szent László Napok/Facebook Galéria

Koszorúzás és főhajtás a lovagkirály szobránál

Fotó: Szent László Napok/Facebook

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy fogalmazott: a László király uralkodását megelőző történelemi korszak viszontagságai „veszélyeztetett helyzetünkre” irányítják a figyelmet, mint a közeli „rémséges” ukrajnai háború. „De vértelen létért való erdélyi küzdelmünk bennünket is próbára tesz, magyar hazánk pedig ellenséges erők gyűrűjében vívja egyenlőtlen harcát. Európa érzéketlen és tehetetlen” – jelentette ki a volt királyhágómelléki református püspök. Ilyen helyzetben szerinte László király művéből és küzdelméből kell erőt és példát meríteni. „Hittel, hűséggel és tettre készen vállaljuk és álljunk sorsunk elébe, és álljunk ki városunk, szülőhazánk és nemzetünk ügye mellett” – összegzett a volt európai parlamenti képviselő.

A nyitógálán Fleisz János történész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Partiumi régióért felelős alelnöke átadta az EMKE díszoklevelét a szervező Szent László Egyesület részére.

Zatykó Gyula főszervező úgy fogalmazott, az egyesületnek missziója Szent László örökségének tudatosítása, és ma már a városvezetés is nyitott erre. Ezt Antonia Nica nagyváradi alpolgármester is megerősítette, aki szerint ismerni és tisztelni kell a múltat, de a jelenre és a jövőre is figyelni kell.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke beszédében rámutatott: a váradi magyarság megmaradása annak is köszönhető, hogy erős volt az alap – Szent László öröksége –, amire a város épült. Puskás István, Debrecen alpolgármestere a két város közötti testvérvárosi együttműködésről beszélt, emlékeztetve, hogy Nagyváradon a cívis város is rendszeresen bemutatja kulturális kínálatát.

korábban írtuk

Molnár Levente operaénekes fellépése nyitja a gazdag kulturális programot kínáló nagyváradi Szent László Napokat
Molnár Levente operaénekes fellépése nyitja a gazdag kulturális programot kínáló nagyváradi Szent László Napokat

Klasszikus és modern zenei koncertek, kiállításmegnyitók, gyerekprogramok, Szent László királyról szóló történelmi tárgyú konferencia, városnéző séta is szerepel a június 19. és 25. között tartandó, nagyváradi Szent László Napok kínálatában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben

Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Hamarosan elkészül a nagy tárolókapacitású akkumulátor Erdélyben
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe

Egyre vonzóbb a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a magyarországi diákok számára, idén több mint kétszázan jelentkeztek; legtöbbjük alapképzésre felvételizett és a pszichológia szakot választotta – jelentette be Markó Bálint rektorhelyettes.

A BBTE teljes kínálata kezd bekerülni az anyaországi diákok látószögébe
2026. július 21., kedd

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen

Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péternek a jelek szerint bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”.

Magyar Pétert is megfogta Tusványos jelmondata – ez várható az idei szabadegyetemen
2026. július 21., kedd

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek

A Marosba fulladt két gyermek kedden Maroscsapónál (Cipău) – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az áldozatok 10, illetve 11 évesek voltak.

Tragédia Maroscsapónál: a Marosba fulladt két gyermek
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok

Levélben rótta meg az Európa Tanács a román hatóságokat és kért magyarázatot a Bihar megyei illegális otthonok ügyében.

Az Európa Tanács figyelmét is felkeltették az illegális Bihar megyei otthonok
2026. július 21., kedd

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében

Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Lezuhanó szikladarab ölt meg egy férfit az Olt völgyében
2026. július 21., kedd

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték

Történelmi pillanatot ünnepelt hétfőn a Fehér megyei Kudzsir (Cugir): a városban élő Noja Paladia betöltötte 111. életévét, és ezzel hivatalosan is ő lett Románia legidősebb élő lakosa, egyben az egész Balkán-félsziget legidősebb élő embere.

Románia és a Balkán legidősebbjét, a 111 éves erdélyi asszonyt köszöntötték
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében

A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
2026. július 20., hétfő

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést

Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést
2026. július 19., vasárnap

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek

Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek
Hirdetés
Hirdetés