Hirdetés

Festik az turistajelzéseket Gyegyóban

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Felfestették az első turistajelzéseket a Mária-út erdélyi szakaszán, Gyergyóalfalu központjában, az István pap téren az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vándortábora alkalmával. A gyergyószentmiklósi Hétvirág Panzióban 19. alkalommal megszervezett rendezvényen a civil szervezet új vezetőségét is megválasztották.

Jánossy Alíz

2010. augusztus 02., 09:522010. augusztus 02., 09:52

„Nem urai, csak csodálói lehetünk a természetnek” – jelentette ki Dezső László, az Erdélyi Kárpát Egyesület egyhangúlag újraválasztott elnöke, sok sikert kívánva a 20. EKE Vándortábor szervezőinek, az EKE kolozsvári osztályának. A közel egyhetes táborozás alkalmával a több mint 1100, többnyire Magyarországról és Erdélyből, csekélyebb létszámban Angliából, Portugáliából, Írországból, Németországból és Ausztriából érkezett turisták mindennap 13 turistaútvonal közül választhattak, illetve délutánonként különféle előadásokon és képzéseken vehettek részt. A turistákat alapos terepismerettel rendelkező túravezetők, illetve hegyimentők kísérték el, a legnépszerűbb túraútvonal a Csofronkára szervezett volt, ezt három nap alatt háromszázan járták végig.

A tábor zárónapján, szombaton reggel tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Kárpát Egyesület, amelyen első ízben négy évre választottak vezetőtanácsot. Így további négy évre szavaztak bizalmat az EKE korábbi elnökének, Dezső László gyergyószentmiklósi vállalkozónak, míg az alelnöki tisztséget Péterffy Anna marosvásárhelyi fogorvos, Kiss Tibor székelyudvarhelyi informatikus és Deák László nagybányai újságíró tölti be. Az új elnökség többek között létre szeretne hozni egy adatbázist a tagságról, tökéletesítené a két éve megújított alapszabályzatot, belső működési és szervezési szabályzatot alkotna, illetve aktív részt vállalna a Kárpát-medencei civil társadalomban. Népszerűsíteni kívánja továbbá a természeti értékeket, a védett övezeteket, az épített örökséget, valamint továbbra is be szeretné tölteni a koordináló szerepet a Mária-út kiépítésében.

Hogy mennyire szívügye az EKE új elnökségének a Mária-út létrehozása, azt az is jelzi, hogy a zárónap után, vasárnap még hazautazás előtt a négyfős elnökség Gyergyóalfalu központján az István pap téren felfestette a Mária-út erdélyi szakaszának első turistajelzéseit. A fehér alapon lila stilizált „M” jelzést az EKE-tábor védnöke, Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet felesége, az elnökség tagjai, illetve Havas Tamás, a Mária-út erdélyi koordinátora festette fel.
Mint ismeretes, a Mária-út egy Közép-Európán átívelő spirituális turistaút, amely észak-dél irányban öszszeköti a lengyelországi Czestochowát a szerbiai Medugorjéval, illetve kelet–nyugat irányban Csíksomlyót az ausztriai Mariazellel. A kereszt alakú zarándokútvonal kelet-nyugati tengelye 1400 kilométer, és a szakemberek szerint hatvan nap alatt tehető meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés