
Fotó: A szerző felvétele
2008. november 24., 17:522008. november 24., 17:52
Annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt kihelyezték a főtéri virágóra helyébe, most is csupaszon éktelenkedik az a hatalmas fenyőfa, amelyet a városháza az ünnepekre készül feldíszíttetni. A sietségnek politikai háttere van, véli több RMDSZ-es politikus. “Soha ilyen korán még nem helyezték el a főtéri fenyőfát. Az akció célja, hogy a Bolyai utcán leereszkedők elől takarja el azt az óriás molinót, amit a szemközti épületre tettünk ki” – fejtette ki lapunknak Benedek Imre. Az RMDSZ képviselőjelöltjét érinti a legkellemetlenebbül a polgármesteri hivatal intézkedése, ugyanis a hatalmas banner az ő képét és választási jelszavát tartalmazza. Közben tegnap a fa előtt a Dorin Florea polgármester által vezetett Demokrata-Liberális Párt (PDL) sátra és óriásfelirata is megjelent.
| A Dorin Florea és Benedek Imre közötti üzengetés a somostetői terelőút megépítése kapcsán folytatódott. A polgármester tegnap kijelentette, többet nem könyörög engedélyekért, láncfűrészt ragad, és maga kezdi el kivágni a fákat a somostetői erdőben. “Meglátják, nem leszek egyedül, mert a lakosságot is meghívom egy kis közmunkára” – tette hozzá. “Aki nem tiszteli sem a természetet, sem a törvényeket, ha láncfűrészt ragad, könnyen maga alatt vágja el a fát” – reagált Florea bejelentésére az RMDSZ-es politikus. |
“A vak is látja, hogy a polgármester be akar tartani az RMDSZ jelöltjének” – háborgott egy járókelő a Bolyai utcán, miközben a fa mögötti politikai reklámot próbálta kisilabizálni, majd félbehagyott a kísérlettel, és mint mondta, inkább lesétált a főtérre, hogy láthassa a hirdetés teljes feliratát.
“Mit kellene tennünk, halasszuk el a karácsonyt?” – furcsállotta az RMDSZ-es jelölt észrevételét Marius Paşcan, a városháza szóvivője, aki tagadta, hogy a fa korai elhelyezése politikai célokat szolgálna. A Bolyai utcán lapunk által megkérdezett gyalogosok szerint azonban igencsak kilóg a lóláb, hisz, ha a több mint húsz méter magas fa elhelyezése ilyen sürgős volt, akkor rég feldíszítették volna.
A felháborodást csak fokozta, hogy az érvényes önkormányzati döntés ellenére Dorin Florea még mindig nem engedélyezte a fák körüli háromoldalas pannók kihelyezését. “Nem is fogom engedélyezni – jelentette ki a polgármester. – Nem hagyom, hogy megsértsék a fák gyökereit meg törzseit. Plakátolják ki a saját és rokonságuk házait meg kerítéseit, de a város növényzetének hagyjanak békét! Senki nem akarta körbeaggatni a fákat, csak az RMDSZ” – fenyegetőzött Florea. Mint arról beszámoltunk, a polgármester összeszedette azokat a háromoldalú állványokat, amelyekkel a szövetség nyugat-európai mintára az út menti fákat vette körül. Florea megerősítette korábbi álláspontját, miszerint büntetést ró ki az RMDSZ-re az általa törvénytelennek tartott plakátolás miatt. Arra is kitért, hogy a napokban RMDSZ-es és PSD-s zászlókkal “feldíszített” kóbor kutyák létezéséről értesült, amiért a két alakulat további pénzbírságokra számíthat.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.