Hirdetés

Nem tilthatják be a székely szabadság napját

A Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett alapfokú ítélete értelmében a marosvásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be március 10-én a székely szabadság napja alkalmával tervezett, tiltakozással egybekötött felvonulást.

Szucher Ervin

2016. január 11., 16:402016. január 11., 16:40

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alapította Siculitas Egyesület azt követően indított pert, hogy a városi önkormányzat az elmúlt évben megakadályozta a rendezvény megszervezését a megyeszékhelyen. A törvényszék hétfői döntésében a március 10-ei tüntetés útvonalát is pontosítani kívánta: az indulás a székely vértanúk emlékoszlopától lenne, a tömeg az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a főtérre, a prefektúra épületéig vonulna.

A jogállamiság jele

A jogállamiság jeleként értékeli az alapfokú döntést Izsák Balázs. Az SZNT elnöke még tavaly áprilisban perelte be a polgármestert, mivel az elöljáró – azt követően, hogy elgáncsolta a 2015-ös rendezvényt – nem volt hajlandó a törvény által előírt 48 órán belül választ adni a 2016 tavaszára tervezett tüntetéssel és utcai felvonulással kapcsolatos kérvényre. Florea akkor azt kérte a főszervezőtől, hogy kérvényt nyújtsák be újra, 30 nappal a rendezvény előtt.

„Ez egy olcsó trükk, hiszen mindkét fél tudja, hogy amennyiben a polgármester betiltja a tüntetést, és a kezdeményezők pert indítanak, a törvényszék nem hoz harminc napon belül döntést” – fejtette ki lapunknak Kincses Előd, a Siculitas Egyesület jogi képviselője.

Kérdésünkre, bízik-e abban, hogy a városháza elfogadja a döntést, Izsák Balázs reményének adott hangot, mondván, nem hinné, hogy Florea újabb kifogásokat talál. A per során egyébként a városháza azzal próbált érvelni a bírói testület előtt, hogy a Siculitasnak előbb az önkormányzatnál kellett volna megóvnia az engedélyeztető bizottság döntését. A törvényszék érdemben megalapozatlannak ítélte a felvonulás esetleges betiltását.

Tavaly is akadályozták a felvonulást

Mint ismeretes, az SZNT tavalyi tervei szerint a résztvevők a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonultak volna a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoztak volna az akkor még hatalmon lévő Ponta-kormány regionalizációs tervei ellen. A 2015-ös tüntetésről Izsák Balázs még a múlt év január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott.

A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, viszont megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést. Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre, valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozott.

„Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hiszen azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsínykísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – nyilatkozta a Krónikának tavaly márciusban Izsák Balázs.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés