2010. május 07., 10:012010. május 07., 10:01
„Ehhez már csak egy újabb tanácsi határozat szükséges, amely lényegében jóváhagyja az előzőt” – magyarázta a Krónikának Nagy Zsigmond városi jegyző. Az erdélyi fejedelem lenne az első személyiség, akiről ’89 után közterületet neveznek el a magyarlakta településen.
Az önkormányzat ugyanis csak februárban szánta rá magát, hogy pozitívan reagáljon Csíki Sándor magyar polgári párti tanácsos évekkel ezelőtt beterjesztett javaslatára. Az egyhangú döntést azonban több helyi vállalkozó is ellenezte, azt állítva, az intézkedés komoly anyagi erőfeszítést követel a lakosságtól.
„A bizottság összes tagja a Bocskai elnevezés mellett tette le a voksát. Román részről még csak fel sem merült, hogy miért kell egy magyar fejedelemről teret elnevezni” – nyilatkozta lapunknak a megyei névadó bizottság tagja, Soós Zoltán muzeológus. Az öttagú testület szavazata csak konzultatív jellegű, ennek ellenére a törvény értelmében a helyi önkormányzatok kötelesek kikérni a véleményét.
„Ezek után a május végi tanácsülésen ismét napirendre kerül a Bocskai tér ügye. Februárban a javaslatot szavazta meg az önkormányzat, most magát a határozatot fogadhatja el” – tájékoztatott Nagy. A jegyző szerint a tanácsosok tartani fogják magukat elvi döntésükhöz, és nem engednek néhány vállalkozó nyomásának. Ugyanezt reméli Csíki Sándor is. Nagy megerősítette, hogy a névváltoztatással járó személyazonossági igazolványcserét az önkormányzat végzi el.
„Remélhetőleg július elsején megnyílik a lakosság-nyilvántartó iroda, és akkor majd itt és a mi költségünkön lehet majd okiratokat cserélni” – mondta Nagy. Hozzátette, hamarosan megpróbálja rávenni a testületet, hozzon létre saját névadó bizottságot, melynek feladata a város csaknem 30 névtelen utcájának az elkeresztelése lenne.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.