Hirdetés

Felújították a kolozsvári diákházat

Újra üzemképes a kolozsvári Diákművelődési Ház nagyterme, csütörtökön délelőtt befejezték az előadóterem korszerűsítését. A beruházás során kicserélték a székeket és a padozatot, korszerű légkondicionáló berendezést szereltek fel, a színpadot is átalakították.

Kiss Előd-Gergely

2010. október 15., 10:192010. október 15., 10:19

Pénteken – a Kolozsvári Zenei Ősz koncertsorozat keretében – fellép a Kolozsvári Filharmónia, majd a Transilvania Dzsessz Fesztiválnak ad helyet a Diákművelődési Ház, ahol szombaton a lengyelországi The Light Trio zenekar lép fel.

Hivatalosan október 25-én, az intézmény alapításának 50. évfordulóján avatják fel a megszépült előadótermet. A felújítás során mintegy száz hellyel kevesebb lett a terem befogadóképessége, ellenben a 800 szék jóval kényelmesebb, komfortosabb. Az előadóterem teljes felújítása összesen 1,7 millió lejbe került, az Országos Ifjúsági és Sporthatóság finanszírozta.

Sorin Apostu kolozsvári polgármester, aki csütörtökön megtekintette a frissen felújított előadótermet, leszögezte: csak kulturális eseményekre lehet igénybe venni a vadonatúj termet. „Egy textilvásár szervezőit már visszautasítottam, mert nem hiszem, hogy az a közösség érdekeit szolgálja” – közölte Apostu. Ugyanakkor arra az újságírói kérdésre, hogy a politikai kampányrendezvények közhasznúnak minősülnek-e, a polgármester határozott igennel válaszolt, így az eddigi gyakorlathoz hasonlóan a Diákművelődési Ház továbbra is helyt ad pártkongresszusoknak, sőt választási kampány esetén kortesrendezvényeknek is.

A Diákművelődési Ház október elsejétől került át a kolozsvári önkormányzat tulajdonába, a harminc alkalmazottat azonban továbbra is az állam fizeti. Az ingatlan 1959–1960-ban épült, a most felújított nagyterem mellett számos klubhelyiséggel, előadóteremmel és táncteremmel is rendelkezik. Az épület belsejét díszítő freskókat Abodi Nagy Béla székelyszenterzsébeti születésű festőművész készítette.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés