2010. július 29., 14:572010. július 29., 14:57
“Ez a harmadik pályázat az ország középső régiójában mely járóbeteg rendelők felújításáról szól. Ezek a pályázatok nagy költségvetésű projektek és jelentős anyagi erőfeszítést igényelnek, amely meghaladja a helyi hatóságok lehetőségeit. A pályázat haszonélvezői a Hargita megyei polgárok lesznek, de hasznukra válik a szomszédos megyékben élőknek is”, mondta el Simion Creţu. Az ADR vezérigazgatója hozzáfűzte: a szerződés szerint 12 hónap alatt összesen 14 járóbeteg rendelőt újíthatnak fel a Csíkszeredai megyei kórház épületében.
A pályázat összértéke 6,6 millió lej és ebből 5,3 millió vissza nem térítendő támogatás, amelyet a Regio programon keresztül nyertek el. A különbözetet a Hargita megyei tanács fedezi. A pénzből az épület újrafelosztását, a padlózást, az ablakok, ajtók cseréjét, a hőszigetelést, festést, a vezetékek kicserélését finanszírozzák.
A munkálatok befejezés után korszerű, a rendelők működéséhez szükséges orvosi felszerelést is beszereznek.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.