Újfent belsõ koalíció és belsõ koalíciós egyezség megkötését javasolja a Magyar Polgári Párttal Markó Béla a Tõkés László európai parlamenti képviselõnek tegnap eljuttatott levelében. A dokumentumban az RMDSZ elnöke lehetségesnek és szükségesnek nevezi az egységes fellépést az általa „szövetségen kívüli politikai csoportosulásnak” nevezett MPP-vel, amelynek az õszi parlamenti választásokon a helyhatósági megmérettetésen elért aránya szerint (85-15 az RMDSZ javára) biztosítanának befutóhelyeket a tulipán jelével ellátott listákon. „Ezek a jelöltek mindenütt az RMDSZ jelével indulnának. Javasolunk ugyanakkor egy belsõ koalíciós egyezséget is, amely egyértelmûen tisztázná, hogy a közös listán bejutott MPP-politikusok megõrizhetnék önállóságukat, és csupán a romániai magyarság egységes politikai fellépését érintõ kérdésekben kellene közös álláspontot képviselni” – szerepel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének címzett Markó-levélben. Ebben egyébként a politikus három idõpontot – július 18., 19. vagy 20. – és négy helyszínt – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely – javasol a Tõkéssel folytatandó megbeszélésre, noha a kettejük közötti július 5-i találkozó során elhangzott: nem kizárt, hogy a következõ megbeszélést a Tusnádfürdõn ma kezdõdõ bálványosi nyári szabadegyetem keretében tartják meg. Noha a Tusványos programja szerint pénteken Markó és Tõkés A megegyezés esélye: az erdélyi magyarok két választás között címmel tart elõadást, a Krónika információi szerint az RMDSZ elnöke még nem döntötte el, részt vesz-e a rendezvényen. Egyébként igencsak kétséges, hogy a polgári alakulat elfogadja az RMDSZ állandó tanácsa által támasztott jelölési feltételeket. Noha a testület által a napokban kidolgozott, a 2008-as parlamenti választások elõkészítésérõl és az elõválasztások lebonyolításáról szóló jelöltállítási szabályzatban szerepel az esetleges belsõ koalíciót lehetõvé tevõ rendelkezés, a határozat értelmében nem lehet képviselõ- vagy szenátorjelölt az a személy, aki: nem tagja az RMDSZ-szervezetnek, illetve országos vagy területi szintû társult szervezetnek. A szabályzat ugyancsak kimondja, hogy négy évig nem jelölhetõk és nem választhatók azok, akik más párt vagy szervezet jelöltjeként az RMDSZ ellen indultak a helyhatósági, parlamenti, illetve európai parlamenti választásokon. Igaz azonban, hogy ugyanitt a határozat hozzáfûzi: „indokolt esetben, a romániai magyar közösség érdekeit figyelembe véve a SZÁT felmentést adhat ezen bekezdés elõírása alól.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.