2010. december 02., 08:202010. december 02., 08:20
Szász Katalin Melinda, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság aligazgatója elmondta, alkalmazottaik egy része a fizetések 25 százalékos csökkentése miatt mondott fel, vagy kérte előrehozott nyugdíjazását. Sokan közülük külföldön vállalnak hasonló munkát. Jelenleg a megyében 163 hivatásos nevelőszülő 332 állami gondozásban levő gyereket nevel.
Az ország más megyéivel ellentétben a háromszéki nevelőszülők két állami gondozásban levő gyereket is vállalnak. A hatóság próbál újabb nevelőszülőket toborozni, de nincsenek érdeklődők. Legalább négy-öt jelentkező kellene, hogy megszervezhessék a szükséges tanfolyamot. Háromszéken 600 állás van a gyermekvédelmi rendszerben, ebből ötszáz betöltve, de legalább 780-ra lenne szükség, hogy európai elvárásoknak megfelelően láthassák el hivatásukat.
Leginkább szociális munkásban és pszichológusban van hiány, hisz az európai standardok szerint nekik 25–30 esettel kellene foglalkozniuk, ám egy szakember kénytelen száz esetet is felvállalni. A megye kórházaiban idén 12 gyereket „felejtettek ott” szüleik, ez fele az előző évek átlagának. A hatóságok arra számítanak, a téli hónapokban növekedni fog az elhagyott kiskorúak száma.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.