Hirdetés

Felmentették Szalkayt

Megszüntette a bűnügyi vizsgálatot Szalkay József Maros megyei önkormányzati képviselő (képünkön) ellen a marosvásárhelyi ügyészség. Az RMDSZ politikusa azért került a hatóságok figyelmébe, mert 2009 tavaszán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megvádolta, hogy hamis vagyonnyilatkozatot tett.

Szucher Ervin

2010. március 30., 09:082010. március 30., 09:08

Szalkay lényegében megfeledkezett említést tenni a Iosefin Rt.-nél betöltött ügyvezetői tisztségéről, valamint részvényesi státusáról, ráadásul késve nyújtotta be a nyilatkozatot.

„Késtem a vagyonnyilatkozattal, ezért annak idején meg is kaptam az írásbeli figyelmeztetést, valamint a 100 lejtől 500-ig terjedő büntetést. Mivel a hasonló helyzetben lévő kollégák azt mondták, hogy aki figyelmeztetésben részesül, annak nem kell bírságot fizetnie, én sem törlesztettem a büntetést. Egy szép napon azonban az ANI értesített, hogy 500 lejt kell lepengetnem, amit meg is tettem. Ami a kifelejtett adatokat illeti, ezek a sietségem miatt maradtak ki” – fejtette ki korábban a Krónikának a BC Mureş kosárlabdacsapatának elnöke.

Feledékenységével azonban Szalkay József nem sértette meg a 2007/144-es törvényt, mivel vagyonnyilatkozatában szerepel az a 2000 lejes bevétel, amelyet a Iosefin Rt. révén szerzett – állapította meg Ileana Georgescu helyettes főügyész. Szalkay József a Krónikának tegnap elmondta, már a vádak megfogalmazása pillanatában számított az ügyészség felmentő döntésére. „Várható volt az eredmény, elvégre nem károsítottam meg az államot” – szögezte le a megyei önkormányzati képviselő.

Az ANI azok után kezdett nyomozni több Maros megyei RMDSZ-es politikus ügyében, miután 2008 végén a szövetség ellenzékbe került. Miután néhány hónappal ezelőtt a szövetség ismét kormányra került, az ügyészség szinte valamennyi gyanúsított vádját ejtette. Elsőnek Gombos Csaba szusszanhatott fel, őt követi Szalkay József. Egyedül Szabó Árpádnak, a megyei tanács alelnökének kell még járnia az ügyészséget, de amint tegnap lapunknak elmondta, az ő dossziéja is jó irányba halad. „Az én esetemben is pozitív volt az ügyészség hozzáállása, csak hát az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség illetékesei sem hagyják magukat” – nyilatkozta a megyei elöljáró.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
Hirdetés