Hirdetés

Felelős képviseletre kérik az RMDSZ-t az EMNT területi elnökei

A magyar parlamenti képviselet végzetes hitelvesztésének megállítása érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) területi elnökei felszólítják az RMDSZ vezetését, hogy a törvényhozásban és a végrehajtásban a leszegényedett lakosságot, a közalkalmazottakat, a pedagógusokat és nem utolsósorban a kisnyugdíjasokat próbálja képviselni, amikor az államelnök és a nagyobbik kormánypárt a társadalmi genocídiumot közelítő általános megszorító intézkedésekben gondolkozik.

Hírösszefoglaló

2010. május 16., 13:382010. május 16., 13:38

Az EMNT területi elnökeinek közös felhívása szerint a világgazdasági válság begyűrűzése Romániába nyilvánvaló és elkerülhetetlen volt, azonban ennek kezelésére a jelenlegi kormány mindeddig képtelennek bizonyult. Megfelelő gazdaságélénkítő és ugyanakkor a szociális egyensúlyt biztosító megoldások hiányában társadalmi földrengés fenyeget, amely nemcsak a kormány és a mögötte álló koalíciós erők politikai tőkéjét emészti fel, de a magyar parlamenti képviselet monopóliumát birtokló RMDSZ kormányzati szerepvállalása következtében ez a negatív kép kivetül a romániai magyarság egészére is.

Álláspontjuk szerint az elszabadult költségvetési hiány csökkentését célzó megszorításokat elkerülni nem lehet, ám azokat több megfontoltsággal és differenciáltan kellene alkalmazni az állami intézmények mindeddig elodázott reformjával párhuzamosan.

A levélírók több szempontot is megfontolásra ajánlanak az RMDSZ-nek. Felhívják a figyelmet, hogy az állami intézményeket átszövő korrupció több bevételtől fosztja meg az állami költségvetést, mint a gazdasági és pénzügyi világválság negatív következményeinek összessége – ennek visszaszorítására kell elsősorban koncentrálni. Gazdaságélénkítő intézkedések nélkül az életminőséget lerontó intézkedések hiábavaló áldozatnak bizonyulnak, legfeljebb a lakosság amúgy is fogyófélben levő bizalmát emésztik fel a politikai döntéshozók vezetési képességeiben.

A közalkalmazottak esetében is differenciált kezelés szükségeltetik - írják. „Ha az oktatást kiemelt stratégiai ágazatnak tekintjük, nem lehet a pedagógustársadalom amúgy is hátrányos helyzetét tovább rontani” - vélekednek. Hozzáteszik: külön védelmet igényelnek a megszorítások közvetlen negatív hatásaival szemben a nagycsaládok és a kisgyermeket nevelők.

A EMNT területi elnökei szerint a kisnyugdíjasok jövedelmének megnyirbálása nemcsak haszontalan, hanem erkölcstelen is. Ha a nyugdíjalap kiadásait csökkenteni kell, mert az állami költségvetés nem győzi a hiányt pótolni, akkor ezt nem a kisnyugdíjak további kurtításával kell elérni, hanem például a kommunista diktatúra védelmében elévülhetetlen érdemeket szerzett egykori állami és pártnomenklatúra, különösen a politikai rendőrség tagjainak kiemelt állami nyugdíját kell a minimálnyugdíj szintjéhez közelíteni. Mint írják: egy aránytalanul és érdemtelenül odaítélt nyugdíj fele akár több tíz kisnyugdíjast megnyomorító megvonást is fedezheti.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés