
Ösztöndíjat hozna létre a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) a végzős hallgatók támogatása érdekében – hangzott el többek közt a csíkszeredai felsőoktatási intézményben pénteken megszervezett ünnepségen, melynek keretében a 10 évvel ezelőtt végzett hallgatókat köszöntötték.
2015. szeptember 06., 20:372015. szeptember 06., 20:37
A javaslat szerint az államvizsga-dolgozatok bemutatásának alapján döntenének arról, hogy melyik hallgató részesülne az ösztöndíjban.
A csíkszeredai egyetem nagy aulájában megtartott ünnepségen a Sapientia első évfolyamának végzőseit Makó Zoltán, a csíkszeredai kar dékánja, Kósa István, az egykori Műszaki és Társadalomtudományi Kar volt dékánja, valamint Lányi Szabolcs, a csíkszeredai Sapientia alapító dékánja köszöntötte.
Makó felszólalásában kifejtette: a Sapientia elindulásakor az volt a cél, hogy nemcsak az oktatás terén, hanem a térség fejlesztésében, Székelyföld modernizációjában is meghatározó szerepet töltsön be az egyetem. „Volt egy időszak, amikor úgy gondoltuk, ezt úgy kell megvalósítanunk, hogy maguk az oktatók indítsanak vállalkozásokat. Ma már inkább az a cél, hogy olyan szakembereket neveljünk, hogy általuk, hallgatóinkon keresztül tudjuk megvalósítani azt a tervet, amiért a Sapientia létrejött” – osztotta meg Makó.
Kósa István az elmúlt tíz év megvalósításairól beszélt, az egyetem akkreditálása mellett egyértelmű sikernek nevezte, hogy időközben kinevelődött egy minőségi oktatói gárda is, és ma már felkészült szakemberek oktatnak az egyetemen, akik kutatóként, oktatóként is megállják a helyüket.
Lányi Szabolcs pedig egy hőskorszak képviselőinek nevezte a jelen lévő vén diákokat. „Tíz éve azt ígértük egymásnak, hogy ti lesztek a mozgatórugói ennek a társadalomnak, és biztos, hogy sikerült ez nektek” – fogalmazott Lányi.
„Én nem bánom, hogy a Sapientiát választottam, nagyon tetszett a vidékfejlesztés-szociológia szak, amire jártam, és ráadásul közel is volt. Részképzésen is voltam Budapesten. Használom azt a tudást, amit itt szereztem” – válaszolta érdeklődésünkre Ambrus Rita, aki jelenleg különböző projektek, pályázatok lebonyolításában vesz részt.
Szintén az első évfolyammal kezdte az egyetemet a marosvásárhelyi Nemes Levente is, ő azért választotta a csíkszeredai Sapientiát, mert meggyőzték: ahogy fogalmazott, jó volt a marketingjük. Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szakon végzett, jelenlegi munkája valamelyest a Sapientián tanult szakmájához is kötődik, ugyanis takarmányforgalmazási üzletágban dolgozik.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!