A helyi vallásháborúnak Bartolomeu Anania kolozsvári ortodox metropolita és Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök találkozója vetett véget: a két egyházfõ a hívek békés együttélését szolgáló megállapodást írt alá. Mint ismeretes, a településen a kommunista hatalom által a görög katolikusoktól 1948-ban elkobzott templom nemrég történt visszaszolgáltatása bõszítette fel az ortodox híveket. A Belényesi-medence papsága, és a nagyváradi püspökség által támogatott valányi ortodoxok leszögezték: nem hajlandóak átadni a hajlékot a görög katolikusoknak, akiknek birtokba helyezését éjjel-nappali õrséggel akadályozták meg. A tegnap született megállapodás értelmében a következõ három hét során a két felekezet hívei közös megegyezéssel kialakított órarend szerint, felváltva vehetik igénybe a templomot istentisztelet és más egyházi szertartás céljából, arról azonban egyik fél sem nyilatkozott, hogy mi történik egy hónap elteltével. Bartolomeu Anania megígérte a 250 lelkes valányi ortodox egyházközségnek, hogy az érsekség támogatásával hamarosan új templomot építenek számukra. A Liviu Popa Bihar megyei rendõrfõkapitány részvételével folytatott megbeszélésen Anania elutasította Sofronie Drincec váradi ortodox püspök javaslatát, miszerint a valányi görögkeleti és görög katolikus hívek tartsanak közös istentiszteletet.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.