Hirdetés

Felavatták az első demokrácia-központot Nagyváradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nagyváradon avatták fel pénteken az első úgynevezett demokrácia-központot, melynek alkalmazottai januártól a könnyített honosítás iránt érdeklődőknek nyújtanak segítséget. Az EMNT további tizenkilenc ilyen központot fog működtetni.

Nagy Orsolya

2010. december 13., 08:392010. december 13., 08:39

Január harmadikán nyílik meg az a nagyváradi demokrácia-központ, amelynek avatószalagját pénteken vágták el ünnepélyes keretek közt. Mint arról már beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal arról, hogy Erdély területén egy most alakuló irodarendszer segítségével tájékoztatást és útbaigazítást nyújt azoknak, akik a könnyített honosítás igénylésével kapcsolatban érdeklődnek.

Jó tudni, hogy a demokrácia-központokban dolgozóknak felhatalmazásuk van arra, hogy az igénylők dokumentumait tartalmazó dossziékat ellenőrizzék és jóváhagyják, aminek köszönhetően a külképviseletben vagy anyakönyvi hivatalokban már jócskán rövidebb időt kell majd ügyintézéssel tölteni, hiszen ha a központ pecsétje a mappán van, ott már nem vizsgálják meg tüzetesen, hogy minden papír rendben van-e.

A váradi Decebal piac háta mögötti Keskeny (Menumorut) utcában található központot Wetzel Tamás, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, illetve Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnökének jelenlétében avatták fel.
A miniszteri biztos beszédében kijelentette: történelmet írt a magyar kormány, illetve az Országgyűlés azzal, hogy mindössze 12 nappal megalakulása után példa nélküli egyetértésben fogadta el az állampolgársági törvény módosításait, és ezzel megkezdte az elmúlt kilencven év alatt összegyűlt tartozások törlesztését. Tőkés László szerint bár a kilencvenes években megszületett státustörvény is hatalmas érdeklődésnek örvendett, „azt a gépet eltérítették”, ám most újra felszállópályára került a nemzetegyesítés ügye.

Az elnök hangsúlyozta: szeretné, ha ezeket az irodákat már senki nem „térítené el”, ahogyan az a státusirodákkal történt, hanem teljesíthetnék feladatukat, és semmiképp nem az elvándorlás, hanem az itthon maradás eszközeivé válnának. Bár tudvalevő, hogy az EMNT irodahálózata az erdélyi köz- és politikai élet, önkormányzati tevékenység monitorizálását is céljául tűzte ki, jelenleg kiemelt feladatként segíti a magyar állampolgárságért folyamodókat – derült ki továbbá az avatóünnepségen. Török Sándor, az EMNT megyei elnöke és a váradi iroda igazgatója a Krónika kérdésére elmondta: érdeklődni is betérhetnek majd hozzájuk január 3-ától az emberek, és pontosan megtudhatják, milyen dokumentumokra van szükség ahhoz, hogy igényelhessék a honosítást.

Az iroda pecsétje a mappán eleve garanciát jelent majd arra, hogy a dokumentáció teljes, és az igazgató azt ígéri, a külképviseleteknél és az anyakönyvi hivataloknál időpontot egyeztetni is segítenek majd a partiumi és környékbeli igénylőknek. A tervek szerint 2011 elejére már a legtöbb megyeszékhelyen megnyílnak az irodák, először tíz-tizenkettő, a jövőben pedig remélhetőleg legalább húsz, hogy a mikrorégiókban is jelen legyen a hálózat. Biztosnak tűnik, hogy januárra a nagyváradin kívül Zilahon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Brassóban, Aradon és Temesváron is megnyílnak az irodák.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés