
Adorjáni Dezső evangélikus püspök ünnepi beszédében arra világított rá, hogy Erzsébet királyné a Habsburgok bosszúja által jellemzett Bach korszakban találta meg az utat a magyarok szíve felé. Értelmezése szerint a királyné a mai kornak azt üzeni: „akkor sem lehetetlen a megegyezés, amikor egymásnak feszülnek a kedélyek; a falakat le lehet bontani, meg lehet találni a közös utat, ki lehet békülni”.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a szoborállítás ötletgazdája és szervezője reményét fejezte ki, hogy a szobrot pár éven belül az eredeti helyén, a kolozsvári fellegvár egyik sétányán is felállíthatják. A szoborállítás szerinte azt jelzi, a magyarok nem hálátlanok. Mint fogalmazott, megemlékeznek azokról, akik szeretettel, tisztelettel, nyitottsággal fordultak feléjük. A politikus azt mondta, ezt a bukaresti nagypolitika képviselői is megjegyezhetnék.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szoboravatón az Alexander Dubcek egykori csehszlovákiai vezető által megteremtett „emberarcú szocializmus” fogalmának parafrázisaként arról beszélt, hogy Sissi az „asszonyarcú dualizmust” teremtette meg a magyarság számára. Úgy vélte, példázata azt üzeni a mának: ha a magyarság jogos igényeit kielégítik, együtt lehet vele élni, üzletet lehet vele kötni.
Németh Zsolt szerint az „emberarcú magyarságpolitikának” aktualitása van ma Romániában, hiszen az elmúlt években kialakult kölcsönös tisztelet mintha pár napja nem lenne érzékelhető. „Készen állunk arra, hogy a gyümölcsöző magyar-román kapcsolat megmaradjon ezután is. Az emberarcú magyarságpolitika folytatható, bízunk benne, hogy ezt a román politika is felismeri” – mondta az államtitkár.
Mint arról korábban tájékoztattunk, az EMNT még 2011. júliusában kezdeményezte, hogy a legendás hírű osztrák császárnő és magyar királyné egykori mellszobrának mását állítsák vissza az eredeti helyére. Néhány hét múlva váratlan módon került elő a mindenki által ellopottnak hitt eredeti Sissi-szobor, a műalkotásra véletlenül bukkant rá a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Gergely Balázs régész, az EMNT alelnöke.
Stróbl Alajos műalkotása meglehetősen rossz állapotban vészelte át a kommunizmust, golyónyomot is visel, így előkerülése lényegében nem változtatott az EMNT tervén. Gergely Balázs korábban Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész társaságában utazott Miskolcra, hogy levegyék az ott található Sissi-szobor negatívját, Stróbl műalkotásából ugyanis szerencsére négyet helyeztek el a Kárpát-medencében.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.