
Fotó: Krónika
A mint arról lapunkban beszámoltunk, Wass Albert fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses azt kívánja elérni, hogy tárgyalják újra Wass Albert író perét, akit a kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében ítélt halálra román nemzetiségű polgárok elleni gyilkosságra való felbujtás vádjával. A korabeli vádak szerint Wass Albert és édesapja, Wass Endre vette rá Cege község katonai parancsnokát négy vasasszentgothárdi személy kivégzésére. Ezenkívü1 Wass Albertet bűnösnek találták tizenegy omboztelki román lakos erőszakos halálának ügyében is: a népbíróság szerint ugyanis Csordás Gergely hadnagy, az Omboztelkén beszállásolt honvédek vezetője a fiatal gróf utasítására lövette le az áldozatokat.
Kincses Előd tegnap arról számolt be, hogy olyan iratot mellékelt a Wass-dossziéhoz, amely rámutat, nem a 19-es ezred követte el a vasasszentgothárdi gyilkosságokat, hanem a 11-es számú. A népbírósági döntés pedig kimondta, a 19-es ezred vezetőjét biztatta fel Wass Endre és Albert. „Ennek fényében világos, hogy a népbíróság döntésébe olyan hiba csúszott, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem kijavítani” – fogalmazott a marosvásárhelyi ügyvéd. Mint felidézte, az 1946-os ítéletben az áll, hogy a 19-es ezred Schiling-kastélyban elszállásolt tisztjei felbujtása írható a rovásukra. „Ám a gyilkosságot a 11-es ezred követte el, az pedig egy másik alakulat” – hangsúlyozta Kincses.
A Wass Albert perének újratárgyalását egyébként korábban a kolozsvári törvényszék már elutasította, azonban a döntést az ítélőtábla hatályon kívül helyezte, azzal az indokkal, hogy a perújrafelvétel kérésének tárgyalása nem a törvényszék hatásköre. „Az eredmény függvényében dől majd el, hogy mi lesz a következő lépésünk” – nyilatkozta korábban a Krónikának Kincses. Mint mondta, amennyiben jóváhagyják a per-újrafelvételi kérelmet, viszonylag rövid idő alatt – két-három tárgyalást követően – kimondhatják Wass Albert ártatlanságát, vagy pedig megerősítik a korábban hozott, az író bűnösségével kapcsolatos döntést.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.